Pár szó: Cas Dean tudta nélkül vadászni indul, és amikor kiderül, a vadász lelki békéje
nem lesz az igazi. Ezen kívül Cas Jackkel kötött barátsága is borzolja az
idegeit, a levadászandó, eddig ismeretlen lényről nem is beszélve.
Ez kicsit hosszabb történet lesz, mint amiket eddig írtam. Nem tudom, hány részes lesz végül és hogyan fog végződni. Majd alakul, ahogy alakul. Figyelem! Eddig nem 100%, de azért elrendelem a Destiel-riasztást.
(Azt mondhatnám, hogy a 13. évad első része után játszódik. Az ez után következő részeket nem vettem/veszem figyelembe a történet írása közben.)
Ez kicsit hosszabb történet lesz, mint amiket eddig írtam. Nem tudom, hány részes lesz végül és hogyan fog végződni. Majd alakul, ahogy alakul. Figyelem! Eddig nem 100%, de azért elrendelem a Destiel-riasztást.
(Azt mondhatnám, hogy a 13. évad első része után játszódik. Az ez után következő részeket nem vettem/veszem figyelembe a történet írása közben.)
Különös halálesetek borzongatják a kisváros lakóit.
Mintha egy vámpír szívta volna szárazra a tetemeket – nyilatkozta a helyi sheriff lapunknak.
Október másodikán találtak rá az elvált, gyermekét egyedül nevelő George P. (ᵻ45) tetemére. Az ismerősei szerint a férfi nemrég új kapcsolatot kezdett egy fiatal nővel, de ezen kívül semmi szokatlant nem észleltek. A holttest felbukkanása óta nem került elő sem a nő, sem pedig George P. 12 éves fia. A rendőrség arra gyanakszik, hogy a nő elrabolhatta a gyereket, miután valami ismeretlen módszerrel múmiává aszalta szeretőjét. Az ismerősök elmondása alapján készült fantomképet városszerte elterjesztették, de eddig nem sikerült megtalálni a két eltűntet. Két héttel később ugyanilyen kiszáradt holttestet találtak. A két eset közti hasonlóság, hogy mindketten egyedülálló férfiak voltak.
Castiel felpillantott a monitorról. Biztos vámpírok – gondolta. A hely nem volt messze, és arra gondolt, hogy kinyomozhatná az ügyet, és egyúttal el is intézhetné, hogy Dean és Sam büszkék legyenek rá, amiért végre egyedül is képes vadászni. A két fivérnek amúgy is épp elég gondja volt a csapat újdonsült tagjával, Jackkel. Nos igen, jó volna, ha a nefilim, aki úgy tekint rá, mint apjára, nem azt látná, hogy milyen egy hasznavehetetlen alakot választott magának gyámjául.
Mintha egy vámpír szívta volna szárazra a tetemeket – nyilatkozta a helyi sheriff lapunknak.
Október másodikán találtak rá az elvált, gyermekét egyedül nevelő George P. (ᵻ45) tetemére. Az ismerősei szerint a férfi nemrég új kapcsolatot kezdett egy fiatal nővel, de ezen kívül semmi szokatlant nem észleltek. A holttest felbukkanása óta nem került elő sem a nő, sem pedig George P. 12 éves fia. A rendőrség arra gyanakszik, hogy a nő elrabolhatta a gyereket, miután valami ismeretlen módszerrel múmiává aszalta szeretőjét. Az ismerősök elmondása alapján készült fantomképet városszerte elterjesztették, de eddig nem sikerült megtalálni a két eltűntet. Két héttel később ugyanilyen kiszáradt holttestet találtak. A két eset közti hasonlóság, hogy mindketten egyedülálló férfiak voltak.
Castiel felpillantott a monitorról. Biztos vámpírok – gondolta. A hely nem volt messze, és arra gondolt, hogy kinyomozhatná az ügyet, és egyúttal el is intézhetné, hogy Dean és Sam büszkék legyenek rá, amiért végre egyedül is képes vadászni. A két fivérnek amúgy is épp elég gondja volt a csapat újdonsült tagjával, Jackkel. Nos igen, jó volna, ha a nefilim, aki úgy tekint rá, mint apjára, nem azt látná, hogy milyen egy hasznavehetetlen alakot választott magának gyámjául.
Mielőtt még meggondolhatta volna magát, kikapcsolta a
laptopot, fölállt, és már indult is a konyha felé, ahol Deant sejtette.
Az említett férfi meglehetősen felkavartnak tűnt, vagy talán bosszúsnak, de az is lehet, hogy mindkettő benne volt.
- Hello Dean – köszöntötte.
Dean csak morgott valamit, aztán belekortyolt a sörébe. Cas sejtette, hogy mi bántja a barátját. Még mindig nem értett egyet azzal, hogy „jóvá nevelik” Sátánkát – ahogy ő szokta hívni a nefilimet. Nem bízott benne, és utálta, hogy Sam ilyen kitartóan foglalkozik a pokoli poronttyal.
Mióta csak magukhoz vették, folyamatosan veszekedtek egymással. Cas és Sam esélyt akartak adni Jacknek, de Dean elvből elutasította ezt, mert biztos volt benne, hogy a vér nem válik vízzé. Így aztán meg volt sértődve az öccsére, az angyalra, meg úgy az egész Világra, amiért ilyen helyzetbe kényszerült. Valójában nem volt ínyére, hogy megöljön egy gyereket, de az aggodalma nagyon erős volt. Nem volt képes ezt megérttetni a másik kettővel. Még Casszel sem, akivel állítólag nagyon szoros köteléke volt.
- Dean – próbálta meg őt kizökkenteni a barátja a borús gondolatokból. – El kell mennem.
- Mégis hova? – most először emelte a tekintetét az angyalra. – Remélem, nem bajba keveredni próbálsz megint.
- Nem akarok bajba keveredni – felelte Cas kissé értetlenül. Azzal a tipikusan castieles nézéssel, amitől Dean egyszerre akarta megdögönyözni ezt a cuki kis nem emberi lényt, és egyben pofáncsapni, amiért megint ezzel manipulálja akaratlanul is. – Csak átnézek a szomszéd városba. …Veszek néhány ruhát.
- Az jó is lesz – nyugodott meg a vadász, hiszen már hónapok óta könyörgött Casnek, hogy legalább ünnepnapokon felejtse el a zakót és a ballonkabátot, és öltözzön kicsit kényelmesebben. Azonban az angyal mindeddig magasról tett erre a kérésére. Nem értette miért kéne más ruhát fölvennie, amikor ő ebben is tökéletesen érezte magát. Dean sosem felejtette el, amikor először próbált meg pizsamát ráadni… Rosszabb, mint egy hisztis gyerek – gondolta akkor.
Az említett férfi meglehetősen felkavartnak tűnt, vagy talán bosszúsnak, de az is lehet, hogy mindkettő benne volt.
- Hello Dean – köszöntötte.
Dean csak morgott valamit, aztán belekortyolt a sörébe. Cas sejtette, hogy mi bántja a barátját. Még mindig nem értett egyet azzal, hogy „jóvá nevelik” Sátánkát – ahogy ő szokta hívni a nefilimet. Nem bízott benne, és utálta, hogy Sam ilyen kitartóan foglalkozik a pokoli poronttyal.
Mióta csak magukhoz vették, folyamatosan veszekedtek egymással. Cas és Sam esélyt akartak adni Jacknek, de Dean elvből elutasította ezt, mert biztos volt benne, hogy a vér nem válik vízzé. Így aztán meg volt sértődve az öccsére, az angyalra, meg úgy az egész Világra, amiért ilyen helyzetbe kényszerült. Valójában nem volt ínyére, hogy megöljön egy gyereket, de az aggodalma nagyon erős volt. Nem volt képes ezt megérttetni a másik kettővel. Még Casszel sem, akivel állítólag nagyon szoros köteléke volt.
- Dean – próbálta meg őt kizökkenteni a barátja a borús gondolatokból. – El kell mennem.
- Mégis hova? – most először emelte a tekintetét az angyalra. – Remélem, nem bajba keveredni próbálsz megint.
- Nem akarok bajba keveredni – felelte Cas kissé értetlenül. Azzal a tipikusan castieles nézéssel, amitől Dean egyszerre akarta megdögönyözni ezt a cuki kis nem emberi lényt, és egyben pofáncsapni, amiért megint ezzel manipulálja akaratlanul is. – Csak átnézek a szomszéd városba. …Veszek néhány ruhát.
- Az jó is lesz – nyugodott meg a vadász, hiszen már hónapok óta könyörgött Casnek, hogy legalább ünnepnapokon felejtse el a zakót és a ballonkabátot, és öltözzön kicsit kényelmesebben. Azonban az angyal mindeddig magasról tett erre a kérésére. Nem értette miért kéne más ruhát fölvennie, amikor ő ebben is tökéletesen érezte magát. Dean sosem felejtette el, amikor először próbált meg pizsamát ráadni… Rosszabb, mint egy hisztis gyerek – gondolta akkor.
***
- Rajta! Csináld már!
- De nem tudom, hogyan kell… - rázta szomorúan a fejét Jack.
- Rajta! Csináld már!
- De nem tudom, hogyan kell… - rázta szomorúan a fejét Jack.
Dean nem aludt jól,
mióta Cas halott porhüvelyét elégették azon a máglyán. Ha lehúnyta a szemét, őt
látta meghalni, látta amint felizzik benne a fény, aztán örökre kihúny, látta,
ahogy az élettelen test a földre zuhan. Fájt hallani a puffanást. A sérült
szárnyak maradványai a test körül. „Hello Dean”, hallatszott Cas hangja, de
hiába fordult utána, az angyal nem volt ott. A karjában tartotta. Cas felnézett
rá, a szemei tompán kéklettek a sötétben. Megsimogatta az arcát, mire Cas szája
kinyílt, és anélkül, hogy a nyelvét, vagy az ajkait mozgatta volna, úgy jött ki
a hang a torkán: „Dean, miért hagytad, hogy meghaljak?”Olyan ártatlan
naivitással kéredezte, hogy Deannek könnybe lábadt a szeme. „Sajnálom, Cas!
Érted? Sajnálom!”Cas teste ekkor eszméletlen sebességgel kezdett bomlani. A
koponya legurult Dean karjáról. „Hello Dean” hallatszott mindenfelől, mint a
visszhang. „Hello Dean.
***
Cas beült az újonnan szerzett európai autóba, amit barátai
nem mulasztottak el mindenféle gúnynévvel ellátni. Ő nem értette, mi bajuk van
vele. Neki teljesen megfelelt.
Nagyjából egy óra volt az út a másik városig. Nem tudta
pontosan, hol történtek a gyilkosságok, de ahogy a Winchesterektől tanulta,
azonnal felkereste a sheriffet. Felmutatta a kamu igazolványát, és
bemutatkozott.
- Jó, hogy végre küldtek valakit – mosolygott rá a fiatal hölgy, aki Julie Kuroyama néven mutatkozott be, mint a helyi törvény keze. Cas örült, hogy a nő kedvesen fogadta, nem úgy, mint ahol eddig megfordult. Most nem érezte azt a zavart gyanakvást sem.
- Megnézhetném a holttesteket? – kérdezte lényegretörően az angyal.
- Persze, Bathory ügynök, csak jöjjön utánam.
- Jó, hogy végre küldtek valakit – mosolygott rá a fiatal hölgy, aki Julie Kuroyama néven mutatkozott be, mint a helyi törvény keze. Cas örült, hogy a nő kedvesen fogadta, nem úgy, mint ahol eddig megfordult. Most nem érezte azt a zavart gyanakvást sem.
- Megnézhetném a holttesteket? – kérdezte lényegretörően az angyal.
- Persze, Bathory ügynök, csak jöjjön utánam.
Végigmentek
a kapitányság épületén, és a túlsó végében lévő hullaház ajtajánál a nő felé
villantott egy pillantást, amit Cas nem tudott értelmezni. Beléptek az ajtón,
és a sheriff gondolkodás nélkül ahhoz a rekeszhez ment, ahol a legutóbb talált
hullát tárolták. Kihúzta a rekeszt, hogy az ügynök tanulmányozhassa a
tartalmát.
Cas eltűnődve tanulmányozta a múmiává aszott férfit. A behorpadt arcot a pergamenszínre színeződött bőrrel és a fehér, vékonyszálú hajat. Legszívesebben közelebbről is megszagolta volna, de már tudta, hogy az nem lenne éppen jó ötlet, ezért sokkal halványabban érezte a szagokat. Nem érzett ként, tehát a démonoknak semmi közük nem volt hozzá. Még mindig vámpírokra gyanakodott, annak ellenére, hogy a torok nem volt föltépve. Nem jutott eszébe egyetlen lény sem, ami így ölt volna. Hosszasan gondolkodott, és közben ráncolta a homlokát.
Julie torokköszörülése lendítette vissza a valóságba. – Nem is akarja az aktáját elolvasni?
- Mi áll benne? – nézett a nőre, mire az megint olyan furcsán pillantott rá.
- 35 éves, egészséges, rendszeresen sportolt, barátnőről, élettársról nem tudunk, ellenségei nem voltak, nagyon békés fickó volt – hadarta a sheriff. – Igazából nem sok érdekes, azt leszámítva, ahogyan meghalt.
- Mibe halt bele? – Cas ezt most egy nagyon profi kérdésnek érezte.
- Úgy tűnik, mintha… - felelt a nő. - … mintha…
- Kiszívtak volna belőle minden folyadékot – fejezte be a mondatot az angyal a holttest arcába bámulva.
- Igen, ahogy mondja.
- És mi a helyzet a korábbi halálestekkel? – kérdezte Castiel, miután visszatértek a nő irodájába.
- Meleg van, nem igaz? – így Julie, és közben kigombolta a felső gombot a blúzán. – Magának nincs melege, Bathory ügynök?
- A többi halottnak sem voltak ellenségei? – kérdezte kissé gépiesen, aztán észrevette, hogy eddig a nő melleit nézte, és gyorsan elfordította a tekintetét.
- Nem tudunk róla – a sheriff felült az íróasztalra, ahol keresztbe tette egymáson a lábait. Combja kivillant a szoknyája alól. Cas egy pillanatra elgondolkodott, hogy nem látott még rendőri szolgálatban lévő hölgyet szoknyában. Ám ahogy a gondolat jött, úgy el is szállt.
- Nincs kedve később meginni egy kávét? Elmondhatnám, amit magánemberként gondolok az ügyről – kacsintott rá Julie.
- Ön talán gyanakszik valamire, amit nem mer megosztani velem? – fordította kérdőn oldalra a fejét Castiel.
- Sheriffként nem állhatok elő a bolond teóriáimmal egy FBI ügynöknek, nem igaz? – nevetett csilingelő hangon a nő.
- Rendben – mosolygott vissza Cas. – Akkor holnap visszajövök, és elmondja, amit gondol.
Úgy sietett hazafelé, ahogy csak tudott. Egy ruhavásárlás sem tart ennyi ideig, ráadásul nem is vett semmit. Tudta, hogy Dean dühös lesz, és ő hiába hazudja majd, hogy nem talált neki tetsző darabokat, a barátja feltehetően úgyis észreveszi rajta, hogy hazudik. De olyan nehéz bevallani mindent, főleg úgy, hogy Dean megint azokkal a szemekkel fog ránézni, ha kiderül, hogy veszélynek tette ki magát.
De vajon tényleg veszélyben volt-e? Hiszen csak körbekérdezősködött. Nem eredt a vámpírok nyomába, nem harcolt velük. Nem, dehogy volt ő veszélyben. Ezt Deannek is be kell majd látnia. Sőt, Cas hasznos információkkal tért haza, és ha a vadász mégiscsak kiszedné belőle, hol volt valójában, azt mondhatná, hogy csak felderítette a terepet. Igen, minden jól fog alakulni.
Cas eltűnődve tanulmányozta a múmiává aszott férfit. A behorpadt arcot a pergamenszínre színeződött bőrrel és a fehér, vékonyszálú hajat. Legszívesebben közelebbről is megszagolta volna, de már tudta, hogy az nem lenne éppen jó ötlet, ezért sokkal halványabban érezte a szagokat. Nem érzett ként, tehát a démonoknak semmi közük nem volt hozzá. Még mindig vámpírokra gyanakodott, annak ellenére, hogy a torok nem volt föltépve. Nem jutott eszébe egyetlen lény sem, ami így ölt volna. Hosszasan gondolkodott, és közben ráncolta a homlokát.
Julie torokköszörülése lendítette vissza a valóságba. – Nem is akarja az aktáját elolvasni?
- Mi áll benne? – nézett a nőre, mire az megint olyan furcsán pillantott rá.
- 35 éves, egészséges, rendszeresen sportolt, barátnőről, élettársról nem tudunk, ellenségei nem voltak, nagyon békés fickó volt – hadarta a sheriff. – Igazából nem sok érdekes, azt leszámítva, ahogyan meghalt.
- Mibe halt bele? – Cas ezt most egy nagyon profi kérdésnek érezte.
- Úgy tűnik, mintha… - felelt a nő. - … mintha…
- Kiszívtak volna belőle minden folyadékot – fejezte be a mondatot az angyal a holttest arcába bámulva.
- Igen, ahogy mondja.
- És mi a helyzet a korábbi halálestekkel? – kérdezte Castiel, miután visszatértek a nő irodájába.
- Meleg van, nem igaz? – így Julie, és közben kigombolta a felső gombot a blúzán. – Magának nincs melege, Bathory ügynök?
- A többi halottnak sem voltak ellenségei? – kérdezte kissé gépiesen, aztán észrevette, hogy eddig a nő melleit nézte, és gyorsan elfordította a tekintetét.
- Nem tudunk róla – a sheriff felült az íróasztalra, ahol keresztbe tette egymáson a lábait. Combja kivillant a szoknyája alól. Cas egy pillanatra elgondolkodott, hogy nem látott még rendőri szolgálatban lévő hölgyet szoknyában. Ám ahogy a gondolat jött, úgy el is szállt.
- Nincs kedve később meginni egy kávét? Elmondhatnám, amit magánemberként gondolok az ügyről – kacsintott rá Julie.
- Ön talán gyanakszik valamire, amit nem mer megosztani velem? – fordította kérdőn oldalra a fejét Castiel.
- Sheriffként nem állhatok elő a bolond teóriáimmal egy FBI ügynöknek, nem igaz? – nevetett csilingelő hangon a nő.
- Rendben – mosolygott vissza Cas. – Akkor holnap visszajövök, és elmondja, amit gondol.
Úgy sietett hazafelé, ahogy csak tudott. Egy ruhavásárlás sem tart ennyi ideig, ráadásul nem is vett semmit. Tudta, hogy Dean dühös lesz, és ő hiába hazudja majd, hogy nem talált neki tetsző darabokat, a barátja feltehetően úgyis észreveszi rajta, hogy hazudik. De olyan nehéz bevallani mindent, főleg úgy, hogy Dean megint azokkal a szemekkel fog ránézni, ha kiderül, hogy veszélynek tette ki magát.
De vajon tényleg veszélyben volt-e? Hiszen csak körbekérdezősködött. Nem eredt a vámpírok nyomába, nem harcolt velük. Nem, dehogy volt ő veszélyben. Ezt Deannek is be kell majd látnia. Sőt, Cas hasznos információkkal tért haza, és ha a vadász mégiscsak kiszedné belőle, hol volt valójában, azt mondhatná, hogy csak felderítette a terepet. Igen, minden jól fog alakulni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése