Beyoncé ügynök és Z ügynök kalandjai

Pár szó: Cas és Crowley együtt nyomoznak Lucifer után, hosszú utat kell megtenniük kocsival. Crowley dumál, Cas kissé ingerült, és egyre gyakrabban imádkozik.

Hogy a viharba' teremtődött ez a szörnyen idegesítő, elvetemült anyuci-komplexusos pokolcsökevény? Mert, hogy Apám ilyet a legrosszabb napján se teremtett volna, abban biztos vagyok. Igen, voltak tévedései, de ez még annak is túlzás.
Be nem áll a szája!
És csak mondja.
És mondja.
...
Egyszer még biztosan nagyon meg fogom verni, addig éljek!

- Már mondtam, nem vagyok rád kíváncsi! - förmedtem rá, és hogy egy kis nyomatékot adjak a fenyegető hangomnak, kissé oldalra rántottam a kormányt, majd vissza, aminek következtében Crowley feje nekicsapódott az üvegnek.
- Igazán kedves tőled, Cassie, már vártam, hogy elsüss egy ilyen óvodás poént - felelte a démon olyan nyugodtan, hogy kedvem lett volna bemosni egyet abba az önelégülten vigyorgó képébe.
Csak sóhajtottam. Tudtam, hogy minél többet beszélek, neki annál több lehetősége lesz az idegeimre menni. Nem mintha nem lenne elegem már a puszta jelenlététől is...
- Azért azt be kell látnod, hogy hasznos vagyok - folytatta, én pedig próbáltam bármi másra koncentrálni, csak ne kelljen hallgatnom őt. - Ha nem jöttem volna, hogy beszálljak a bizniszbe, még mindig ott állnál és ráncolnád a csinos kis homlokodat. Jut eszembe: miért nem hívtad eddig a Mókust? Azt csiripelték a madarak, hogy nagyon összemelegedtetek.
- Fogd már be azt az istenverte pofádat! - keltem ki jobban, mint szerettem volna, de az már tényleg irritált, hogy próbált úgy beállítani, mintha Deannel homoszexuális viszonyban lennék.
- Oké, oké, nem hozom fel többet - mondta Crowley még mindig fülig érő szájjal. Ó, Apa, úgy szeretném kiütni a fogait! - főleg, ha épp megjött a havid...
Gyorsan elharapta a mondatot, amikor a szemeim izzani kezdtek. Bár a nyelvét nyelte volna le a mondat végével együtt!

Egy darabig csend volt, amiért nagyon hálás voltam. Gondolkoznom kellett.
- Meg kéne állnunk a benzinkútnál - szólalt meg pár perc után. Vetettem rá egy pillantást, mire ő megforgatta a szemeit. - Kifogy a benzined, nagyokos.
Igaza volt, a kormány mögötti izé - Dean már mondta a nevét, de valamiért nem jut most eszembe - jelezte, hogy Crowleynak igaza van. Fél mérföld után találtunk is egy kutat, lehajtottam az útról, és beálltam az egyik üres helyre. Kiszálltam a kocsiból, kinyitottam a fedelet, leszedtem a tanksapkát, és a töltőpisztolyt a lyukba tettem - mindent alaposan és pontosan, ahogyan Dean mutatta.

Ezalatt a démon is kiszállt a kocsiból, nekidőlt a plató oldalának, és bámult.
- Mi van?! - förmedtem rá. Tudtam, hogy nem véletlenül bámul rám, hiszen nála mindig ott volt valami hátsó szándék.
- Ezzel a műsorszámmal te lehetnél a helyi látványosság - válaszolt abban a rosszat sejttető kimért stílusában. Megkerülte az autót, odalépett mellém, és kihúzta a pisztolyt a lyukból. Nem folyt belőle semmi. Elszégyelltem magam, amiért megfeledkeztem arról a kis karról, amit meg kellett volna húznom, de aztán kéretlen társam lesajnáló arcát látva felmordultam.
Amíg a tank töltődött, Crowley folyamatosan vigyorgott. Most már teljesen biztos voltam benne, hogy kéri a pofont...
Végeztünk, én fizettem, aztán beszálltam a kocsiba, hogy tovább folytassunk utunkat. Apa, kérlek, adj erőt, hogy ne lökjem ki a kocsiból, miközben átmegyünk a viadukton!
Még szükségem van rá.
...

Pár szó a végére is: TALÁN folyt. köv....
Ötletem még volna, csak nem merem ígérni, hogy valóban megírom. Tudjátok, olyan ez az írás nálam, mint a "tavaszi szellő", ha jön akkor jön, ha nem, akkor mindenki szabadon lélegezhet. :D 

Altan namar

Pár szó: Deannek sikerül kijutni a Purgatóriumból, Castiel pedig egyedül marad, és kezdi érezni a magány súlyát a vállán. A történetben szereplő dal: "Altan namar" . Nem fordítottam le, hogy legyen min rágódnod, Kedves Olvasó, és mert nem vagyok műfordító, félek, hogy a dal elveszítené a hangulatát. A történet kivételesen E/3. személyben íródott

Cas megkönnyebbült, amint látta, hogy az átjáró bezárult Dean mögött. Egészen eddig fojtogatta a félelem, hogy az embernek történik valami baja, mégpedig miatta, hiszen a leviatánok vérdíjat tűztek ki a fejére. És ha ő sem képes elbánni velük, mi esélye lenne egy halandó embernek...
Kész csoda, hogy idáig kihúzták valahogy. Szerencséjükre a vámpír a segítségükre volt.

A vámpír Benny! Cas mellkasa összeszorult. Olyan jól összehaverkodtak Deannel, mintha ezer éve puszipajtások lennének, és ez cseppet sem volt tetszetős dolog az angyalnak.

Igenis féltékeny volt. Ugyanúgy féltékeny volt most rá, mint máskor Samre. Dean miért mindig csak másodikként kezeli őt? Talán már annyira hozzászokott, hogy Cas ott van mellette, hogy természetesnek veszi? Arra vágyott, hogy egyszer, csak egyetlen egyszer ő legyen az első a vadásznak.
De tudta, hogy ez hülyeség. Mégis miért várja ezt? Valahogy érezte, hogy ez nem működik, és mi az, ami nem működik? Miért kéne értenie az emberi érzelmeket? De ő maga is érez valamit, és ez a valami nagyon nem tetszik neki. Ökölbe szorította a kezét, aztán hátat fordított a helynek, ahol megnyílt a kapu a két világ között, és az erdő felé vette az irányt.

Nem gondolta, hogy ennyire rossz érzés lesz egyedül maradni. Nincs kihez szóljon, nincs senki, akivel megoszthatná a bánatát, ráadásul ez a mindenhol megülő szürkeség is kezdett az agyára menni. Fél óra elteltével leguggolt egy fa tövébe. Nem bírta tovább. A köd is lassan leereszkedett, ő pedig úgy érezte, hogy a szürkeség magába szívja. Volt egy dal, amit már nagyon régen hallott, de most eszébe jutott. Egy kissé szomorkás, nosztalgikus dal. Pontosan a hangulatához illő. Talán a kis melegség, ami benne van, átivódik az ő lelkébe is, és ez nem hagyja, hogy olyanná váljon, mint a vidék. Halkan dúdolni kezdett:

Galguun tsuvaa khövörsön 

Golyn us ni melgenesen 

Gangan baigali khosoloson

Goyokhon namryn öngö yum aa

Gangan baigali kholson

Goyokhon namryn öngö yum aa

...

Már halványan látta maga előtt a vöröslő és aranyló leveleket, a folyón tükröződő színeket és az összhangot a folyamatban. Azon kapta magát, hogy könnyezni kezd a szeme. Gyorsan letörülte, és kissé összébb húzta magán a szakadt kabátot. Itt olyan, mintha folyamatosan ősz vége lenne, abból is a legelkeserítőbb fajta. De még nem mehet el innen, hogy lássa az aranyló őszt. Talán már soha nem is fogja.
Próbál a bűneire gondolni, és haragudni magára, de hiába próbálkozik, egy más érzés keríti újra és újra hatalmába: a félelem, hogy többé nem látja a fivéreket, akiket úgy megszeretett az évek során.
Mi lehet most velük? Mennyi idő telt el ott, mióta Dean kijutott? Talán már meg is feledkezett róla. 

...

Amuu taria naigasan

Arvin süreg nalaisan

Airgiin amt ni chimchgenesen

Altan namryn shim yumaa

Airgiin amt ni chimchgenesen

Altan namryn shim yum aa

...

Hatalmas állatcsordák legelésznek az aranyló őszi színekben. Igen, az valóban az egyik legcsodásabb látvány. Főleg a lovakat szerette mindig, ők valóban csodálatos állatok. Be kellett látnia, hogy legalább annyira szereti őket, mint a rovarokat, és a macskákat. Egyszer szeretne lóhátra ülni. Ő persze sosem lenne olyan ügyes, mint azok az emberek, akiktől ezt a dalt hallotta, de nem is számít. Nem kell neki nagynak lennie, csak saját magának.
Már volt alkalma megtanulni, hogy ne akarjon többet, mint ami neki jutott. Fájdalmas és drága lecke volt ez számára, de alaposan megtanulta.
Valami a közelben motozott a fák között. Cas próbálta kivenni, mi lehet az, de végül jobbnak látta, ha nem teszi kockára a bőrét, és elmenekül. Végülis mi lenne abban a bűnhődés, ha ilyen hamar meghal?
Néhány mérföldet tehetett meg, legalábbis ennyinek érezte. Ezen a helyen a távolság sem olyan volt, mint a Földön. Ismét egy fa tövénél lelt nyugalomra. Most csak egy halott bokor választotta el a tisztástól, még a folyóra is rálátott. Észre sem vette, mikor ismét dúdolni kezdte azt a szívfacsaró dalt:

Urgakh naran töönösön

Usny shuvuud ganganasan

Uyanga setgel egshiglesen

Uudam nutgiin mini namar yum aa

Uyanga setgel egshiglesen

Uudam nutgiin mini namar yum aa.

Na igen, itt aztán lesheti a vízimadarakat. Eső talán lesz, talán, de ebben sem volt biztos, mert az eső is megtörné az egyhangú szürkeséget. Pedig itt ez az úr. A szürkeség, a rá vadászó fenevadak és az állandó magány. Az utóbbival tud a legnehezebben megbirkózni.

Nincs már senki, akihez szóljon, testvérei eltaszították maguktól, Sam és Dean pedig emberek. Ők meg fognak halni, de Cas itt marad - egyedül. Ő fogja temetni mindkét testvért, ha a sors úgy akarja, hogy ne haljon meg őelőttük, és amennyire ismerte a szerencséjét, szinte biztos volt benne, hogy ő lesz az, aki mindkét barátját gyászolni fogja. Természetesen az a lehetőség fel sem merülhet, hogy a Mennyben találkozzon velük. Azok után, amit ott művelt...

A kezébe temette az arcát, és próbált mélyeket lélegezni. Eddig igyekezett nem gondolni erre. Teljes szívéből remélte, hogy még nem telt el annyi idő, hogy ne találkozhassanak többé. Megfogadta, hogy ha így lesz, végez magával. Hiszen a magányosoknak az aranyló ősz is csak színtiszta fájdalom.