Rokurokubi II. rész

Pár szó: Értelemszerűen az első rész folytatása. :) 

Hazatérve, nem találta otthon Deant. Mikor rákérdezett, Sam csak a vállát vonogatta: - Tudod, milyen, amikor bepipul.
Jack a szobájában volt, és élvezettel bámulta a televíziót. Mikor meglátta Cast, mosolyogva intett neki.
- Hello Jack, mit nézel? – kérdezte Cas, és leült mostohafia, illetve az unokaöccse mellé az ágyra és a képernyőre szegezte a tekintetét. Valami családi vígjáték ment, a nefilim pedig minden egyes gagyi poéntól a hasát fogta a nevetéstől. Később az angyal mutatott neki egy csatornát, ahol megállás nélkül cuki állatokról készült videókat mutattak. Ebbe mindketten olyan mélyen belemerültek, hogy észre sem vették, amikor Dean benézve az ajtón csóválni kezdte a fejét, azon, hogy a két dilinyós tátott szájjal bámulja a képernyőt.

Követte Castielt, persze, hogy követte. Egy pillanatra sem volt hajlandó levenni róla a szemét. Nem kockáztathatta meg, hogy mégegyszer elveszítse őt. Miért is hitt volna neki, hogy ruhát venni megy? Soha az életben nem lehetett rávenni, erre magától elindult volna? Az kizárt! Azon már meg sem lepődött, hogy a barátja egyenesen a sheriff irodája felé veszi az irányt. Amint Cas beült a kocsijába, és elhajtott, Dean berobogott az épületbe.

Azt mondta, hogy a másik ügynök csak az ő gyakornoka, és jó alaposan kikérdezte a nőt. Az megpróbálta őt is elcsábítani, de Dean túl feszült volt ahhoz, hogy törődjön vele. Hol vannak már a régi, csajozós, egyéjszakás kalandos szép idők?
Várt egy fél órát, aztán felhívta Samet, hogy Cas otthon van-e már. Miután Sam tájékoztatta afelől, hogy az angyal épen és egészségesen hazaért, és hogy Dean teljesen fölöslegesen aggódott miatta, és megint csak túlreagálja a dolgokat, Dean köszönés nélkül kinyomta a telefont, és elindult a legközelebbi kocsma felé, hogy magában morgolódjon.

***

Jack homlokán megjelentek az első izzadtságcseppek, egész testében remegett, ahogy koncentrált.
- Talán könnyebb lett volna, ha azelőtt próbáljuk meg, hogy tudod…
- Pofa be, Sam! – sziszegte Dean dühösen. Állkapcsa teljesen összeszorult, mintha ő maga vetné be természetfeletti erejét.
Hosszú ideig semmi sem történt, csak Jack egyre szaporább lihegése hallatszott. Láthatóan nagyon szenvedett a kölyök. Egész testében remegett.
- Elég lesz – mondta Sam. – Nem tudja megcsinálni.
- Még ne! – nyögte Jack, továbbra is az előtte lévő elszenesedett csonthalomra koncentrálva.
- Tudom, hogy vissza akarod hozni őt, Jack, de ha ez ennyire megvisel, akkor…
- Senkit sem érdekel, ha belehalsz! – vágott közbe Dean. – Ez a legkevesebb. A legkevesebb, amit megtehetsz érte ezek után! – hangja kissé elcsuklott, már nem tudta elrejteni a szeméből kicsorduló könnyeket. – Azért halt meg, hogy… Miattad! Miattad halt meg! Téged védett, baszki!
- Dean… - próbálta nyugtatni a fivérét Sam, de Jack közbeszólt.
- Igaza van. Tartozom neki, és vissza fogom hozni!
A szemei izzása felerősödött, és a csontokból hirtelen fehér fény kezdett áradni.

***
- Cas, gyere, ideje aludnotok – szólt be Dean a szobába. Mindketten egyszerre kapták fel a fejüket.
Hogy ezek hogy hasonlíthatnak így egymásra? A vadász nagyot sóhajtott, és elindult a saját szobája felé. Cas szó nélkül követte.
- De hát nekünk nem is kell aludnunk – értetlenkedett Jack. Senki nem válaszolt neki.
A folyosón összefutottak Sammel, aki épp készült ránézni a két nem evilági teremtményre, hogy minden rendben van-e, hiszen olyan régóta bámulják már a tévét.
- Mostantól a te dolgod a kölyök – vetette oda neki Dean.
Cas épp mondani akart valamit, amikor megérezte az idősebb vadász kezét a vállán, aki maga elé tolta és úgy vezette az immáron közös szobájuk felé.
- Történt valami? – vonta össze a szemöldökét Sam.
Dean csak a szemét forgatta.

Nem sokkal később, miután Dean bevágta maguk mögött a szoba ajtaját, a vadász durván megrángatta az angyalt a vállánál fogva, majd nekitaszította a falnak.
- Mi a faszt képzeltél?! – ordított magából kikelve. – Azt hitted, nem jövök rá, hová mész?
- Dean, én csak…
- Te csak mi? Te csak vadászgattál egy kicsit, teljesen egyedül, amire külön megkértelek, hogy ne tedd. – Dean próbált nyugodtabban beszélni, de a hangja meg-megremegett az indulattól. – Miért csinálod ezt velem?
- Nem csináltam semmit – felelte lehajtott fejjel Cas, aztán az ágyához sétált, és leroskadt rá.

Mióta visszatért, Dean nem volt hajlandó fél percre sem magára hagyni őt. Bevittek egy kisebb ágyat Dean szobájába, és kissé átrendezték a helyiséget, hogy mind a ketten elférjenek benne. Cas először nem szólt semmit, hiszen úgy vélte, Deannek talán erre van szüksége. Arra, hogy ő a közelében legyen. De ahogy telt az idő a vadász egyre kevesebb teret engedett neki, és ez kezdett zavaróbbá válni. Az már nem is lepte meg, hogy Dean nem engedi őt vadászni.

- Én csak körülnéztem – fejezte be, amit elkezdett.
- Ja, de az eszedbe se jutott, hogy esetleg megkérdezz róla – Dean leült vele szemben a saját ágyára, és kicsit lágyabban mondta: – Bajba kerülhettél volna.
Cas felállt az ágyához, leült Dean mellé, és átkarolta. A vadász is átkarolta őt, és olyan szorosan szorította magához, hogy ha ember lett volna, talán meg is fulladt volna az erős karok szorításától.
- Nem veszíthetlek el még egyszer…

Rokurokubi - I. rész

Pár szó: Cas Dean tudta nélkül vadászni indul, és amikor kiderül, a vadász lelki békéje nem lesz az igazi. Ezen kívül Cas Jackkel kötött barátsága is borzolja az idegeit, a levadászandó, eddig ismeretlen lényről nem is beszélve.
Ez kicsit hosszabb történet lesz, mint amiket eddig írtam. Nem tudom, hány részes lesz végül és hogyan fog végződni. Majd alakul, ahogy alakul. Figyelem! Eddig nem 100%, de azért elrendelem a Destiel-riasztást.
(Azt mondhatnám, hogy a 13. évad első része után játszódik. Az ez után következő részeket nem vettem/veszem figyelembe a történet írása közben.)

Különös halálesetek borzongatják a kisváros lakóit.
Mintha egy vámpír szívta volna szárazra a tetemeket – nyilatkozta a helyi sheriff lapunknak.
Október másodikán találtak rá az elvált, gyermekét egyedül nevelő George P. (ᵻ45) tetemére. Az ismerősei szerint a férfi nemrég új kapcsolatot kezdett egy fiatal nővel, de ezen kívül semmi szokatlant nem észleltek. A holttest felbukkanása óta nem került elő sem a nő, sem pedig George P. 12 éves fia. A rendőrség arra gyanakszik, hogy a nő elrabolhatta a gyereket, miután valami ismeretlen módszerrel múmiává aszalta szeretőjét. Az ismerősök elmondása alapján készült fantomképet városszerte elterjesztették, de eddig nem sikerült megtalálni a két eltűntet. Két héttel később ugyanilyen kiszáradt holttestet találtak. A két eset közti hasonlóság, hogy mindketten egyedülálló férfiak voltak.

Castiel felpillantott a monitorról. Biztos vámpírok – gondolta. A hely nem volt messze, és arra gondolt, hogy kinyomozhatná az ügyet, és egyúttal el is intézhetné, hogy Dean és Sam büszkék legyenek rá, amiért végre egyedül is képes vadászni. A két fivérnek amúgy is épp elég gondja volt a csapat újdonsült tagjával, Jackkel. Nos igen, jó volna, ha a nefilim, aki úgy tekint rá, mint apjára, nem azt látná, hogy milyen egy hasznavehetetlen alakot választott magának gyámjául.

Mielőtt még meggondolhatta volna magát, kikapcsolta a laptopot, fölállt, és már indult is a konyha felé, ahol Deant sejtette.
Az említett férfi meglehetősen felkavartnak tűnt, vagy talán bosszúsnak, de az is lehet, hogy mindkettő benne volt.
- Hello Dean – köszöntötte.
Dean csak morgott valamit, aztán belekortyolt a sörébe. Cas sejtette, hogy mi bántja a barátját. Még mindig nem értett egyet azzal, hogy „jóvá nevelik” Sátánkát – ahogy ő szokta hívni a nefilimet. Nem bízott benne, és utálta, hogy Sam ilyen kitartóan foglalkozik a pokoli poronttyal.
Mióta csak magukhoz vették, folyamatosan veszekedtek egymással. Cas és Sam esélyt akartak adni Jacknek, de Dean elvből elutasította ezt, mert biztos volt benne, hogy a vér nem válik vízzé. Így aztán meg volt sértődve az öccsére, az angyalra, meg úgy az egész Világra, amiért ilyen helyzetbe kényszerült. Valójában nem volt ínyére, hogy megöljön egy gyereket, de az aggodalma nagyon erős volt. Nem volt képes ezt megérttetni a másik kettővel. Még Casszel sem, akivel állítólag nagyon szoros köteléke volt.
- Dean – próbálta meg őt kizökkenteni a barátja a borús gondolatokból. – El kell mennem.
- Mégis hova? – most először emelte a tekintetét az angyalra. – Remélem, nem bajba keveredni próbálsz megint.
- Nem akarok bajba keveredni – felelte Cas kissé értetlenül. Azzal a tipikusan castieles nézéssel, amitől Dean egyszerre akarta megdögönyözni ezt a cuki kis nem emberi lényt, és egyben pofáncsapni, amiért megint ezzel manipulálja akaratlanul is. – Csak átnézek a szomszéd városba. …Veszek néhány ruhát.
- Az jó is lesz – nyugodott meg a vadász, hiszen már hónapok óta könyörgött Casnek, hogy legalább ünnepnapokon felejtse el a zakót és a ballonkabátot, és öltözzön kicsit kényelmesebben. Azonban az angyal mindeddig magasról tett erre a kérésére. Nem értette miért kéne más ruhát fölvennie, amikor ő ebben is tökéletesen érezte magát. Dean sosem felejtette el, amikor először próbált meg pizsamát ráadni… Rosszabb, mint egy hisztis gyerek – gondolta akkor.

***
- Rajta! Csináld már!
- De nem tudom, hogyan kell… - rázta szomorúan a fejét Jack.

Dean nem aludt jól, mióta Cas halott porhüvelyét elégették azon a máglyán. Ha lehúnyta a szemét, őt látta meghalni, látta amint felizzik benne a fény, aztán örökre kihúny, látta, ahogy az élettelen test a földre zuhan. Fájt hallani a puffanást. A sérült szárnyak maradványai a test körül. „Hello Dean”, hallatszott Cas hangja, de hiába fordult utána, az angyal nem volt ott. A karjában tartotta. Cas felnézett rá, a szemei tompán kéklettek a sötétben. Megsimogatta az arcát, mire Cas szája kinyílt, és anélkül, hogy a nyelvét, vagy az ajkait mozgatta volna, úgy jött ki a hang a torkán: „Dean, miért hagytad, hogy meghaljak?”Olyan ártatlan naivitással kéredezte, hogy Deannek könnybe lábadt a szeme. „Sajnálom, Cas! Érted? Sajnálom!”Cas teste ekkor eszméletlen sebességgel kezdett bomlani. A koponya legurult Dean karjáról. „Hello Dean” hallatszott mindenfelől, mint a visszhang. „Hello Dean.

***

Cas beült az újonnan szerzett európai autóba, amit barátai nem mulasztottak el mindenféle gúnynévvel ellátni. Ő nem értette, mi bajuk van vele. Neki teljesen megfelelt.

Nagyjából egy óra volt az út a másik városig. Nem tudta pontosan, hol történtek a gyilkosságok, de ahogy a Winchesterektől tanulta, azonnal felkereste a sheriffet. Felmutatta a kamu igazolványát, és bemutatkozott.
- Jó, hogy végre küldtek valakit – mosolygott rá a fiatal hölgy, aki Julie Kuroyama néven mutatkozott be, mint a helyi törvény keze. Cas örült, hogy a nő kedvesen fogadta, nem úgy, mint ahol eddig megfordult. Most nem érezte azt a zavart gyanakvást sem.
- Megnézhetném a holttesteket? – kérdezte lényegretörően az angyal.
- Persze, Bathory ügynök, csak jöjjön utánam.

Végigmentek a kapitányság épületén, és a túlsó végében lévő hullaház ajtajánál a nő felé villantott egy pillantást, amit Cas nem tudott értelmezni. Beléptek az ajtón, és a sheriff gondolkodás nélkül ahhoz a rekeszhez ment, ahol a legutóbb talált hullát tárolták. Kihúzta a rekeszt, hogy az ügynök tanulmányozhassa a tartalmát.
Cas eltűnődve tanulmányozta a múmiává aszott férfit. A behorpadt arcot a pergamenszínre színeződött bőrrel és a fehér, vékonyszálú hajat. Legszívesebben közelebbről is megszagolta volna, de már tudta, hogy az nem lenne éppen jó ötlet, ezért sokkal halványabban érezte a szagokat. Nem érzett ként, tehát a démonoknak semmi közük nem volt hozzá. Még mindig vámpírokra gyanakodott, annak ellenére, hogy a torok nem volt föltépve. Nem jutott eszébe egyetlen lény sem, ami így ölt volna. Hosszasan gondolkodott, és közben ráncolta a homlokát.
 Julie torokköszörülése lendítette vissza a valóságba. – Nem  is akarja az aktáját elolvasni?
- Mi áll benne? – nézett a nőre, mire az megint olyan furcsán pillantott rá.
- 35 éves, egészséges, rendszeresen sportolt, barátnőről, élettársról nem tudunk, ellenségei nem voltak, nagyon békés fickó volt – hadarta a sheriff. – Igazából nem sok érdekes, azt leszámítva, ahogyan meghalt.
- Mibe halt bele? – Cas ezt most egy nagyon profi kérdésnek érezte.
- Úgy tűnik, mintha… - felelt a nő. - … mintha…
- Kiszívtak volna belőle minden folyadékot – fejezte be a mondatot az angyal a holttest arcába bámulva.
- Igen, ahogy mondja.

- És mi a helyzet a korábbi halálestekkel? – kérdezte Castiel, miután visszatértek a nő irodájába.
- Meleg van, nem igaz? – így Julie, és közben kigombolta a felső gombot a blúzán. – Magának nincs melege, Bathory ügynök?
- A többi halottnak sem voltak ellenségei? – kérdezte kissé gépiesen, aztán észrevette, hogy eddig a nő melleit nézte, és gyorsan elfordította a tekintetét.
- Nem tudunk róla – a sheriff felült az íróasztalra, ahol keresztbe tette egymáson a lábait. Combja kivillant a szoknyája alól. Cas egy pillanatra elgondolkodott, hogy nem látott még rendőri szolgálatban lévő hölgyet szoknyában. Ám ahogy a gondolat jött, úgy el is szállt.
- Nincs kedve később meginni egy kávét? Elmondhatnám, amit magánemberként gondolok az ügyről – kacsintott rá Julie.
- Ön talán gyanakszik valamire, amit nem mer megosztani velem? – fordította kérdőn oldalra a fejét Castiel.
- Sheriffként nem állhatok elő a bolond teóriáimmal egy FBI ügynöknek, nem igaz? – nevetett csilingelő hangon a nő.
- Rendben – mosolygott vissza Cas. – Akkor holnap visszajövök, és elmondja, amit gondol.

Úgy sietett hazafelé, ahogy csak tudott. Egy ruhavásárlás sem tart ennyi ideig, ráadásul nem is vett semmit. Tudta, hogy Dean dühös lesz, és ő hiába hazudja majd, hogy nem talált neki tetsző darabokat, a barátja feltehetően úgyis észreveszi rajta, hogy hazudik. De olyan nehéz bevallani mindent, főleg úgy, hogy Dean megint azokkal a szemekkel fog ránézni, ha kiderül, hogy veszélynek tette ki magát.
De vajon tényleg veszélyben volt-e? Hiszen csak körbekérdezősködött. Nem eredt a vámpírok nyomába, nem harcolt velük. Nem, dehogy volt ő veszélyben. Ezt Deannek is be kell majd látnia. Sőt, Cas hasznos információkkal tért haza, és ha a vadász mégiscsak kiszedné belőle, hol volt valójában, azt mondhatná, hogy csak felderítette a terepet. Igen, minden jól fog alakulni.

Nincs több kifogás

Pár szó:  Még mindig az előző témát feszegetem egy kicsit. Most leginkább arról olvashattok, Dean miért is bánik úgy Castiellel, ahogy. Tudom, se füle, se farka, de nem éreztem úgy, hogy lenne még mit hozzátennem. Remélem, azért így is tetszeni fog. :) 

Már akkor tudtam, mi lesz a vége, amikor belevágtam. Éreztem, hogy talán nem kéne. Talán előre meg kellett volna bánnom, hogy most ne bánjam meg, hogy előtte nem bántam meg mégjobban. De most már késő. Egy tucat áldozattal a hátam mögött voltam kénytelen elmenekülni, és szembenézni azzal, ami a vámpíroknál is félelmetesebb: Dean haragjával.
- Szép volt, Mr. Van Helsing! - hallottam Dean gúnyos hangját, ahogy igyekeztem csendben felosonni a lépcsőn, hogy bezárkózzak a szobámba, ahol az elkövetkező heteket önmarcangolással és némi pityergéssel fogom tölteni.
- Dean... - álltam meg a hangra. Felé fordultam.
Ő az asztalnak támaszkodva, összefont karral és magasra emelt szemöldökkel nézett rám. A mimikája szerint csodálkozott, de a szeme azt üzente, borzasztóan haragszik.
- Sajnálom - mondtam, és lesétáltam hozzá. Próbáltam állni a tekintetét, de a pilláim nem akartak engedelmeskedni, és többször is megreszkettek.
Dean egy percig csak bámult rám, aztán nagyot sóhajtott, és leült az egyik székre. Én a vele szemköztire telepedtem.
- Sajnálom, Dean én tényleg nem akartam... - hebegtem. - Azt hittem, egyedül is megoldom...
- Azt hitted? - Dean kissé előre dőlt. Szeme most olyan színű volt, mint a viharos tenger. - Ez minden? Ez azért édeskevés, ha megnézzük, hányan haltak meg, ameddig te azt hitted, hogy egyedül is boldogulsz.
Lesütöttem a szemem.
- Már mondtam, hogy sajnálom.
- Ja, már kétszer is - Dean még mindig nem emelte föl a hangját, de én már vártam, mikor fog belőle kirobbanni az, ami a nyugodt hangszín mögött lapul.
- A KURVA ÉLETBE, CAS! - csapott az asztalra. - Csak tudod, az a helyzet, hogy ez nem változtat semmin! Ott volt nálad a szaros telefonod! Nem igaz, hogy nem tudtál felhívni és erősítést kérni!
- Azt hittem, megoldom - ismételtem magamat halkan. Dean szemébe néztem, hogy lássa, tényleg sajnálom, de ez most úgy látszik, csak olaj volt a tűzre.
- Nem, nem, nem! Ne nézz így rám - nevetett keserűen. - Ez már nem jön be...
- Akkor mit tegyek? - kérdeztem.
Dean megrázta a fejét, fölállt a székről, és idegesen járkálni kezdett.

- Azt hittem, ezen már túl vagyunk - mondta keserűen. - De tévedtem. Te még mindig ugyanaz a kis hülyegyerek vagy, aki képtelen felfogni és elismerni, hogy felelősséggel tartozik.
Vártam, hogy folytassa. Nem igazán értettem, mire akart kilyukadni.
- Mindig ugyanaz a szöveg: sajnálom, sajnálom, én ezt hittem, én azt hittem, én csak jót akartam... Tudod, mit gondolok? Hogy talán nem is érted ezeknek a szavaknak a jelentését. Csak egyszerűen megtanultad, mire mit kell válaszolnod.
- Dean...
- Ez meg a másik kedvencem! - folytatta a vadász egyre jobban megemelve a hangját. - Nézel rám nagy szemekkel, és azt hiszed, ezzel minden meg van oldva.
Még mindig nem értettem, és ez kezdett zavarni, ezért próbáltam visszaterelni a beszélgetést az eredeti medrébe.
- Nem tűnt olyan veszélyesnek - mondtam csendesen.
- Nem? - Dean kigúvasztototta a szemét, mintha most látna először angyalt. - És ha nem tűnik veszélyesnek, akkor te se szó, se beszéd, eltűnsz napokra, hogy elkúrd?  
Vettem egy mély levegőt, és úgy böktem ki végül az igazságot: - Én csak be akartam bizonyítani, hogy nem vagyok... nem vagyok fölösleges...
Dean ettől mintha még idegesebb lett volna.
- Azt akarod mondani, hogy ez az egész arról szólt, hogy te bizonyíts?
Bólintottam. A vadász idegesen dörzsölgetni kezdte az arcát, ezért halkan megjegyeztem:
- De csak bajt okoztam...
- Ezt nagyon jól látod - Dean leült ismét velem szemben. A hangja most nyugodtabb volt, de még így is érződött, hogy mennyire dühös. - Szerencse, hogy Anya és Sam már intézik.
- Én nem tudom, mit rontok el. Mindent úgy csináltam, ahogy tőletek láttam. Azt hittem, menni fog, de csak... Béna vagyok.
Lehajtottam a fejemet és vártam, az újabb szitokáradatot. Ám ehelyett Dean közelebb húzta hozzám a székét, és megfogta a kezem.
- Nem vagy béna - mondta lágyan. Már az arca sem volt piros. - Csak... csak még nincs elég tapasztalatod. Hiszen sokszor még a bevásárlást sem tudod rendesen elintézni.
Ettől csak még rosszabbul éreztem magam. Ez az arcomra is kiülhetett, mert Dean megszorította a kezemet.
- Nem azért haragszom, mert ügyetlen voltál. Hanem azért, mert nem szóltál. Cas, ez nem egy verseny, érted? Nem kell bizonyítanod. A lényeg, hogy segítsünk az embereknek, nem pedig az, hogy macsógyerekek legyünk.
Fölnéztem rá, és bólintottam, hogy megértettem.
- És még azért is haragszom - folytatta továbbra is kedvesen. -, mert  megint mentegetőztél. És azt már nem fogadom el tőled. Emlékszel még, amikor otthagytad a tollas seggfejeket? Igen? Tudod, szerintem az volt életed első önálló döntése. Hozzászoktál, hogy mások mondták meg neked, hogy mit tegyél, és ahhoz is, hogy soha semmiért ne hibáztasd magad. Ez az isteni parancsolat, azt mondták, hogy csináljam, azt mondták, hogy ezt kell tennem. De ez már elmúlt. Már te hozod meg a döntéseket, és neked kell vállalnod értük a felelősséget is. Nem mondhatod, hogy Crowley baszta át a fejedet, vagy hogy a leviatánok kérték, hogy játssz istent, nem mondhatod, hogy nem vagy hibás, mert Metatron átvert. Nem! Ezek a te döntéseid voltak. Rossz döntések. Afelől szemernyi kétségem sincs, hogy végig jól akartál cselekedni, de nem így lett. Figyelj, én és Sam is rengeteg hülyeséget csináltunk már, mi is hagytuk, hogy átverjenek... Én csak azt akarom veled megértetni, hogy felelős vagy azért, amit teszel, akkor is, ha a jószándék vezérel, de valaki vagy valami kihasznál. Nem vagy már gyerek, Cas...
Elengedte a kezemet, és vállon veregetett.
- És ne felejtsd el: legközelebb együtt megyünk vadászni, okés?
- Igen - bólintottam, Dean pedig rám mosolygott.
- Akkor rendben vagyunk, ugye? Megértetted, amit mondtam?
- Igen. Dean, sajnálom, hogy ilyen voltam. Most már értem. Én vagyok a felelős - ismételtem. Talán kissé gépiesnek hangzott, de én belül nagyon is megértettem. Lehajtott fejjel ültem mellette, és a bűntudat savként mart belülről.
Dean karja még mindig a vállamon volt. Éreztem, hogy erősebben szorít.
- És még valami - mondta. - Lépj túl rajta. Nem emésztheted magad a hibáidon, mert belebetegszel. - fölnéztem rá, és ő bátorítóan elmosolyodott. - Meg kell bocsájtanod magadnak. Tudom, hogy képtelenség elfelejteni, de tovább kell haladni, és az nem megy úgy, hogy folyamatosan a régi hibáidon rágódsz. Utólag már nem tehetsz semmit. Arra koncentrálj, ami épp az orrod előtt van. Ezt kell tenned, ha úgy döntesz, hogy vadász leszel - sokatmondóan mosolygott, és megint megveregette a vállamat, én pedig visszamosolyogtam rá.

Mesék és más sötét dolgok

Pár szó: 8. évad 8. rész vége előtt egy kicsivel. A két vadász és lelkes gyakornokuk eltöltenek még egy éjszakát a városban, ahol a rajzfilmes őrületek történtek Mr. Jones jóvoltából. Az öreg agymosására csak másnap reggel - e történet befejezte után - kerül sor. 


Ez volt a második és egyben utolsó éjszakájuk ebben a motelben. Ebben a városban. A két ember igencsak fáradt volt, és így még Dean sem akarta bevállalni a vezetést. Cas felajánlotta, hogy majd ő hazaviszi őket, de az idősebb fivér úgy nézett rá, mintha legalább azt mondta volna, hogy az édesanyjával szeretne szexuális kapcsolatot létesíteni. Méghogy Castiel vezesse Babyt? Nincs az az egész multiverzumot átszövő isteni hatalom, ami rákényszeríthette volna, hogy az angyalra bízza imádott kocsiját. Igaz, Cas tudott vezetni, de azért mégiscsak korainak tartotta volna kettjük ilyen jellegű kapcsolatát. Már a gondolattól is égnek állt a haja, ha elképzelte, hogy azok a kezek érintik a kormánykereket, amik még csak néhány éve voltak használatban az angyalnál. Nem és nem! A motelban alszanak és vita lezárva!

Cas kezdetben még nem bánta a dolgot. Mikor a fiúk elaludtak, újra láthatóvá vált. Az ablak melletti széken ült, és figyelte, ahogy a két vadász kipiheni a fáradalmakat. Minden apró neszre fölfigyelt, holott érezte, hogy jelenleg nincs mitől tartania. Ő mégis őrködni akart fölöttük. Legalább egyvalamit csinálna jól végre!
Az idő nem akart olyan gyorsan telni, mint máskor. Kezdte nyomni a sötétség, és ő szabadulni akart ettől az érzéstől. Milyen jó volna most aludni, és elmenekülni a gondok elől, elfelejteni az utóbbi két nap sikertelenségeit.
Tudta, hogy béna volt. Akkor is tudta volna, ha Dean nem dörgöli minden alkalommal az orra alá. Akkor azt hitte, jól csinálja. Végülis mi másért csinálta volna úgy, ahogyan? Miért akart volna szándékosan hibázni? Ennek semmi értelme.
De mégis hibázott. Aztán újra. Aztán újra, egészen addig, amíg az ügyet le nem sikerült zárni. Nem mondhatni, hogy túl sokat segített benne. Úgy érezte, inkább csak hátráltatja a barátait. Pedig minden tőle telhetőt megtett. Sokszor figyelte Samet és Deant, ahogy nyomoznak, és a tévében is megnézett pár krimit, hogy okosabb legyen, de hiába. Mindent csak elszúrt. Mégsem neki való ez a vadászat.

De akkor mégis mihez kezdjen? Muszáj segítenie az embereken, a Világon! Hiszen annyi vér tapad a kezéhez, annyi rosszat tett, hogy még a Purgatórium sem hozta el számára a megtisztulást. Múlt este azt mondta Deannek, hogy ha látná, mit tett a Mennyországgal, megölné magát. Ezt halálosan komolyan gondolta. Akkor mégis miért tért vissza? Miért hozta vissza Isten ismét? Miért pont őt? Egy ilyen haszontalan, szerencsétlen...

Kiszakadt belőle egy sóhaj, ahogy előre dőlt a széken, könyökét a térdén támasztva, arcát a kezébe temetve.  Mi értelme van mindennek?

Egy új, ismeretlen érzés kezdett elhatalmasodni rajta. Először épp egy kicsit szurkálta, szinte észrevétlenül, aztán aljasan bekúszott a gondolatai mögé, és most sűrű, mérges gázfelhőként kezdte marni. Önutálat.
Dühös volt. És egyre dühösebb. Ő nem jó semmire. Nem kellett volna visszajönnie a halálból!

Meg kéne lépnie innen. Nincs értelme továbbra is elszűrni mindent, és ezzel hátráltatni a barátait. Ha most elmenne, és többé nem jönne vissza, minden sokkal jobb és könnyebb lenne a fivéreknek. Soha többé nem kellene az ő hozzánemértésével vacakolniuk, nem kéne ápolgatniuk amikor megsérül, vagy épp elmegy az esze. Nem kéne kimenteniük a kellemetlen szituációkból, amikor ő még csak azt sem tudja, hogy elrontott-e valamit.

Már nagyon nyomta a sötétség. Bárcsak valahogy kikapcsolhatna...
Eszébe jutott Mr. Jones, aki a rajzfilmekbe menekült a valóság elől. Talán gyáván hangzik, de ő is el akart menekülni, és reménykedett benne, hogy a tévé neki is a segítségére lesz, ha csak pár percre is, de eloszlatja a sötétséget.

Kezében a tévé távirányítójával, óvatosan leült Dean ágyának a végébe. A vadász morgott valamit álmában, aztán átfordult a másik oldalára. Cas megnyomta a bekapcsoló gombot. A tévé még mindig a rajzfilm-csatornán volt, ő pedig halványan elmosolyodott. Igen, van valami furcsa kedvesség ezekben a kissé torzra rajzolt figurákban és a leegyszerűsített világban.

- Cas! Cas! - hallotta maga mögül az idősebbik vadász fojtott hangját. - Mi a faszt csinálsz?! Kapcsold már ki!
Sam nagyot horkantott, de ő nem ébredt fel. Vagy ha mégis, jobbnak látta testvérére hagyni a dolgot. Majd ő elintézi.
- Hajnali fél három van! - folytatta a dorgálást Dean. - Nem lehetne, hogy csöndben maradsz. ha már éppenséggel megint tiszteletben tartod a kérésemet?
Ezzel arra utalt, hogy lefekvés előtt utasította az angyalt, hogy hagyjon nekik nyugtot éjszakára, és valahol máshol múlassa az időt.
- Sajnálom - suttogta Castiel, miközben letette a már kikapcsolt televízió távirányítóját. Lehajtott fejjel visszasétált az ablak melletti székhez és lerogyott rá.

Dean rosszallóan megrázta a fejét. Ez így nem lesz jó. Cas mellett kezdte úgy érezni magát, mint egy óvóbácsi: "Cas, ne csináld ezt, ne csináld azt, ne szagolgasd a hullát, ne legyél bunkó, fogd be a szád..." Szinte az egész nyomozás arról szólt, hogy az angyal hülyeségeit próbálja helyrerakni. Jó, érti ő, hogy segíteni akar, de semmi érzéke nincs a nyomozáshoz. Mindent elrontott, amit csak el lehetett rontani.

Épp azon gondolkodott, hogy hogy közölje vele finoman, hogy talán nem kéne ezt erőltetnie, amikor rá esett a pillantása az ablak mellett ülő, lógó vállú barátján. Ó, igen, már csak ez hiányzott: Cas ismét elveszíti az önbizalmát, vagy lehet, hogy valami olyasmin töri a fejét, amire Dean gondolni sem akar.
Nyögött egyet, ahogy az ágy is alatta, ahogy feltápászkodott róla. Odasétált a barátjához és leült a vele szemközti székre. Néhány percig egyikük sem szólt. Dean Cast nézte, Cas pedig lesütött szemmel bámulta a saját térdét.
- Halljam, mi a baj? - kérdezte Dean halkan, nehogy felébressze az öccsét.
Cas először nem válaszolt. Ráemelte a tekintetét a barátjára, sóhajtott egyet és közben megrázta a fejét. Ismét a térdét bámulta.
- Figyelj, Cas, tudom, hogy az bánt, hogy leoltottalak. De nem azért csináltam, hogy bántsalak - itt vett egy mély levegőt, amit Cas kihasznált.
- Csak nem akartad, hogy mégjobban elcsesszem - most ránézett Deanre. A kék szemek egy pillanatra megcsillantak a holdfényben. - Béna vagyok.
- Nem - Dean megdörgölte az arcát. - Na jó, de, rohadt béna voltál, de korábban nem vadásztál. Senkinek sem megy elsőre tökéletesen.
- De nekem nagyon rosszul ment - kötötte az ebet a karóhoz Cas. - Csak hátráltattalak benneteket.

Dean megrázta a fejét, miközben vigyor terült szét a száján, ahogy eszébe jutott, milyen vicces is volt valójában, amikor az angyal profi nyomozót játszva próbálta kihallgatni azt a macskát.
- Ugyanmár! Mit számít az?! - mondta, s közben megveregette a másik vállát. - Tudom, hogy kissé furán hangzik, de amikor te is velünk vagy, sokkal jobban szeretem a vadászatokat.

Erre Cas is elmosolyodott.
- Dean...
- Azt hiszem, szeretek rád vigyázni - vetette oda foghegyről Dean. Nem akarta elhinni, hogy ilyet mondott, de ha már így történt, folytatta: - Olyan vagy nekem, mint egy kisöcsi. Egy vénséges vén kisöcsi.
Ezen mind a ketten elnevették magukat.
- Hozzám képest még ott a tojáshéj a fenekeden, Dean - válaszolt Cas szégyenlősen vigyorogva, mint aki nem tudja, hogy tényleg vicces-e amit mondott, vagy inkább sértő. - Így mondják, ugye?
- Jah, így mondják - vigyorgott a vadász, majd egyetlen mozdulattal Cas mellett termett, és egy kokit nyomott a fejére. S amíg barátja a feje búbját tapogatta, felkapta a laptopját, odavitte az ágyához és bekapcsolta. Megveregette maga mellett a matrac másik oldalát:
- Na, gyere már, keresünk neked valami rendes rajzfilmet.
Cas szó nélkül engedelmeskedett. Leült Dean ágyára, hátát nekivetette az ágytámlának, Dean pedig elindította az egyik kedvenc rajzfilmjét.

Utószó, avagy egy lehetséges befejezés, amit nem akartam beleírni, ezzel elrontva a mondanivalót. Ám mégis megosztom veletek, hátha értékelitek: 
- Én nem értem. Ezt tényleg gyerekek nézik? - ráncolta a homlokát az angyal.
- Őőő... Nem - felelte Dean, majd megpukkadva, ahogy próbálta magában tartani a nevetést.
- Ez... ez... ez most mi? Miért mutatod ezt nekem? - így az angyal.
- Te akartál rajzfilmet nézni...
- De ez... ez nem olyan, mint amit délután láttam a tévében.
- Ezt csak éjszaka adják.
- Mi ez, Dean?
- Hentai*! - Deanből most már kitört a röhögés (amire mellékesen még Sam is fölébredt) - És ha sátrat mersz állítani az ágyamban, biz'isten, lerúglak innen... Ó, ne, későn szóltam...


* hentai - japán pornó-rajzfilm (nyugi, én se szeretem)