Rokurokubi III. rész

Pár szó: El se hiszem, hogy már a harmadik részét töltöm fel. Velem ez nem sűrűn fordul elő. :D Jó olvasást! :)

-          Azzal pedig ne nagyon barátkozz, mert nem marad sokáig – intett a nefilim szobájának az irányba a fejével Dean.

-           De… - kezdte volna Cas az ellenérvek felsorolását, ám Dean beléfojtotta a szót.

-          Nincs de, Cas. Ő veszélyes, ezért meg kell ölnünk. 

-          Ne kezdd ezt megint! – forgatta a szemét Cas. – Nem csinált semmi rosszat, és azt se felejtsd el, hogy ha ő nem lenne, akkor én sem lennék itt veletek.

-          Ha ő nem lenne, akkor nem történt volna semmi – emelte fel kissé a hangját a vadász, és eltávolodott a barátjától. – És te sem lennél – itt végigmutatott az angyal egész porhüvelyén. – ilyen.
Cas összevonta a szemöldökeit, fejét oldalra biccentette.

-          A múltkor még azt mondtad, hogy nincs vele semmi baj.

-          Nincs is, én csak azt mondom, hogy mindezt megspórolhattuk volna, ha…
Cas megrázta a fejét, aztán sértődötten elfordult. Dean nem fejezte be a mondatot.

***

A csontok fehéren izzottak, furcsa sistergő hang hallatszott, majd a maradványok mintegy cseppfolyóssá váltak, és kavarogni kezdtek. Olyan volt, mintha már nem hatna rájuk a gravitáció, felemelkedtek a földről, és mint egy higanycsepp, remegni kezdett a massza a levegőben. Egy pillanatra süvöltő hang hallatszott, az ég elszíneződött, a maradványok pedig olyan fényesen kezdtek világítani, hogy Samnek és Deannek el kellett takarnia a szemét.
Jack úgy szorította az állkapcsát, hogy az ínye vérezni kezdett, és az orra vére is megeredt, de nem hagyta abba. Már nagyon közel volt akárcsak a végkimerültséghez, de nem hagyta abba. Megacélozta magát, és folytatta a műveletet.
A plazmagömb izzása alábbhagyott, és újra látni lehetett, de ezúttal már azt is, hogy valami van benne. Dean megbabonázva nézte az embrió-szerű valamit a közepén. Ez az embrió-szerűség rohamos tempóban fejlődött, egyre nagyobb, egyre emberszerűbb volt, és amikor kinyitotta a kéken izzó szemét, Dean térdre esett.
- Cas… Castiel… - suttogta a nevét teljesen kiszáradt torokkal.
Cas abban a plazmaszerű burokban nőtt fel a szeme előtt. A csecsemőből kisgyerek lett, a kisgyerekből nagy gyerek, a nagy gyerekből kamasz, a kamaszból fiatal felnőtt…
Jack hagyta, hogy az élet tegye a maga dolgát, ő csak táplálta belé az energiát. Látta a nagybátyját, és a szíve hatalmasat dobbant. Igen, ő az! Ő Castiel. Ő az, akit másodikként szeretett az anyja után, és akit apjának akart. A szemébe könnyek gyűltek. Már csak egy kicsit kellett kitartania.
Ám hirtelen beszűkült a látótere, egy pillanatra fehérnek látta a feketét, és a fehéret feketének, aztán minden elsötétült.
Sam Jackhez rohant, Dean pedig Cashez. Amaz kétségbeesetten kapálózva próbálta áttörni a burkot. Dean elővette a kését, és nagyon óvatosan, nehogy az angyalt is megsértse, fölvágta, és kihúzta belőle a barátját. Cas kapkodva vette a levegőt, tágra nyílt szemekkel bámult a vadászra. Úgy tűnt, teljesen sokkban van. Dean magához ölelte, és sírva mondogatta a nevét.
Ekkor még nem érdekelte, hogy a porhüvely még nem érte el azt a kor, amiben meghalt. Nem számított, hogy csak alig pár évvel tűnik idősebbnek Jacknél. A nefilimnek hamarabb elfogyott az ereje, mint ahogy befejezhette volna a munkát. De Deannek az számított, hogy Cas végre itt van.

***

Remek! Megsértődött. Dean hirtelen nagyon fáradtnak érezte magát. Nem érzett elég energiát arra, hogy megint veszekedjenek, hiszen mióta csak Jack kibújt az anyjából, mást sem csináltak. A nefilim nem csak veszélyes volt, de borzasztóan idegesítő is. Először őt utánozta mindenben, majd miután Cas visszatért az élők sorába, őt kezdte el majmolni. Cas pedig, mint ahogy a mai napig, régebben is Deant utánozta, és ez az egész szituáció kezdett átmenni valami nagyon groteszk komédiába.  Már Jack látványától is felment a vérnyomása.
Amíg ezen gondolkodott, Cas nekiállt matatni az éjjeliszekrénye fiókjában. Dean csak elhúzta a száját, és megrázta a fejét. Már rég megszokta, hogy az angyaltól semmi nincs biztonságban, ezért már nem is próbálta kedvenc erotikus magazinjait dugdosni előle. Már csak a hülye kérdései hiányoztak. Ettől aztán végképp elege lett a mai napból. eldőlt az ágyon, és mindkét kezét a halántékára tette. Cas rögtön abbahagyta a kutatómunkáját.
- Valami baj van, Dean? Beteg vagy? – kérdezte Cas kiskuytaszemekkel.
- Nem, nincs semmi bajom, csak fáradt vagyok – lökte el magától az angyal kezét, amit csak centik választottak el a homlokától.
- Aludnod kéne – állapította meg Cas. Fölállt az ágyról, megfogta Dean takaróját, és próbálta ráteríteni, de ehhez ki kellett volna húzni alóla, ami nagyon nem akart sikerülni.
Dean elnevette magát. Fölemelte a fenekét, hogy Cas kihúzhassa alóla a takarót, majd lerúgta a lábáról a bakancsot, és hagyta, hogy az angyal betakargassa. Ezt is olyan nagy gonddal csinálta, mint szinte minden mást. Az egyik kezével megsimogatta Cas karját.
- Te is feküdj le, és aludj.
- Én nem alszom – jelentette ki Cas egy kis „hát nem érted?” intonációval a hangjában.
- Hát persze – mosolygott Dean. – De azért feküdj csak le. Kell az erő a holnapi vadászathoz.

Cas eltátotta a száját.
- Vadászunk?
- Igen. Megnézzük, mi is garázdálkodik a szomszédban, aztán elintézzük. Csak mi ketten.
Most Casen volt a mosolygás sora. Csak gondolt egyet, és a ballonkabátot felváltotta egy rövidnadrág és Dean egyik régi kopott pólója, amit pizsamának használt, és már mászott is az ágyba.

-          Jó éjt, Dean – mondta, miközben magára húzta a takaróját.

-          Jó éjt, Cas – felelt a férfi és aztán leoltotta a villanyt.

Rokurokubi II. rész

Pár szó: Értelemszerűen az első rész folytatása. :) 

Hazatérve, nem találta otthon Deant. Mikor rákérdezett, Sam csak a vállát vonogatta: - Tudod, milyen, amikor bepipul.
Jack a szobájában volt, és élvezettel bámulta a televíziót. Mikor meglátta Cast, mosolyogva intett neki.
- Hello Jack, mit nézel? – kérdezte Cas, és leült mostohafia, illetve az unokaöccse mellé az ágyra és a képernyőre szegezte a tekintetét. Valami családi vígjáték ment, a nefilim pedig minden egyes gagyi poéntól a hasát fogta a nevetéstől. Később az angyal mutatott neki egy csatornát, ahol megállás nélkül cuki állatokról készült videókat mutattak. Ebbe mindketten olyan mélyen belemerültek, hogy észre sem vették, amikor Dean benézve az ajtón csóválni kezdte a fejét, azon, hogy a két dilinyós tátott szájjal bámulja a képernyőt.

Követte Castielt, persze, hogy követte. Egy pillanatra sem volt hajlandó levenni róla a szemét. Nem kockáztathatta meg, hogy mégegyszer elveszítse őt. Miért is hitt volna neki, hogy ruhát venni megy? Soha az életben nem lehetett rávenni, erre magától elindult volna? Az kizárt! Azon már meg sem lepődött, hogy a barátja egyenesen a sheriff irodája felé veszi az irányt. Amint Cas beült a kocsijába, és elhajtott, Dean berobogott az épületbe.

Azt mondta, hogy a másik ügynök csak az ő gyakornoka, és jó alaposan kikérdezte a nőt. Az megpróbálta őt is elcsábítani, de Dean túl feszült volt ahhoz, hogy törődjön vele. Hol vannak már a régi, csajozós, egyéjszakás kalandos szép idők?
Várt egy fél órát, aztán felhívta Samet, hogy Cas otthon van-e már. Miután Sam tájékoztatta afelől, hogy az angyal épen és egészségesen hazaért, és hogy Dean teljesen fölöslegesen aggódott miatta, és megint csak túlreagálja a dolgokat, Dean köszönés nélkül kinyomta a telefont, és elindult a legközelebbi kocsma felé, hogy magában morgolódjon.

***

Jack homlokán megjelentek az első izzadtságcseppek, egész testében remegett, ahogy koncentrált.
- Talán könnyebb lett volna, ha azelőtt próbáljuk meg, hogy tudod…
- Pofa be, Sam! – sziszegte Dean dühösen. Állkapcsa teljesen összeszorult, mintha ő maga vetné be természetfeletti erejét.
Hosszú ideig semmi sem történt, csak Jack egyre szaporább lihegése hallatszott. Láthatóan nagyon szenvedett a kölyök. Egész testében remegett.
- Elég lesz – mondta Sam. – Nem tudja megcsinálni.
- Még ne! – nyögte Jack, továbbra is az előtte lévő elszenesedett csonthalomra koncentrálva.
- Tudom, hogy vissza akarod hozni őt, Jack, de ha ez ennyire megvisel, akkor…
- Senkit sem érdekel, ha belehalsz! – vágott közbe Dean. – Ez a legkevesebb. A legkevesebb, amit megtehetsz érte ezek után! – hangja kissé elcsuklott, már nem tudta elrejteni a szeméből kicsorduló könnyeket. – Azért halt meg, hogy… Miattad! Miattad halt meg! Téged védett, baszki!
- Dean… - próbálta nyugtatni a fivérét Sam, de Jack közbeszólt.
- Igaza van. Tartozom neki, és vissza fogom hozni!
A szemei izzása felerősödött, és a csontokból hirtelen fehér fény kezdett áradni.

***
- Cas, gyere, ideje aludnotok – szólt be Dean a szobába. Mindketten egyszerre kapták fel a fejüket.
Hogy ezek hogy hasonlíthatnak így egymásra? A vadász nagyot sóhajtott, és elindult a saját szobája felé. Cas szó nélkül követte.
- De hát nekünk nem is kell aludnunk – értetlenkedett Jack. Senki nem válaszolt neki.
A folyosón összefutottak Sammel, aki épp készült ránézni a két nem evilági teremtményre, hogy minden rendben van-e, hiszen olyan régóta bámulják már a tévét.
- Mostantól a te dolgod a kölyök – vetette oda neki Dean.
Cas épp mondani akart valamit, amikor megérezte az idősebb vadász kezét a vállán, aki maga elé tolta és úgy vezette az immáron közös szobájuk felé.
- Történt valami? – vonta össze a szemöldökét Sam.
Dean csak a szemét forgatta.

Nem sokkal később, miután Dean bevágta maguk mögött a szoba ajtaját, a vadász durván megrángatta az angyalt a vállánál fogva, majd nekitaszította a falnak.
- Mi a faszt képzeltél?! – ordított magából kikelve. – Azt hitted, nem jövök rá, hová mész?
- Dean, én csak…
- Te csak mi? Te csak vadászgattál egy kicsit, teljesen egyedül, amire külön megkértelek, hogy ne tedd. – Dean próbált nyugodtabban beszélni, de a hangja meg-megremegett az indulattól. – Miért csinálod ezt velem?
- Nem csináltam semmit – felelte lehajtott fejjel Cas, aztán az ágyához sétált, és leroskadt rá.

Mióta visszatért, Dean nem volt hajlandó fél percre sem magára hagyni őt. Bevittek egy kisebb ágyat Dean szobájába, és kissé átrendezték a helyiséget, hogy mind a ketten elférjenek benne. Cas először nem szólt semmit, hiszen úgy vélte, Deannek talán erre van szüksége. Arra, hogy ő a közelében legyen. De ahogy telt az idő a vadász egyre kevesebb teret engedett neki, és ez kezdett zavaróbbá válni. Az már nem is lepte meg, hogy Dean nem engedi őt vadászni.

- Én csak körülnéztem – fejezte be, amit elkezdett.
- Ja, de az eszedbe se jutott, hogy esetleg megkérdezz róla – Dean leült vele szemben a saját ágyára, és kicsit lágyabban mondta: – Bajba kerülhettél volna.
Cas felállt az ágyához, leült Dean mellé, és átkarolta. A vadász is átkarolta őt, és olyan szorosan szorította magához, hogy ha ember lett volna, talán meg is fulladt volna az erős karok szorításától.
- Nem veszíthetlek el még egyszer…