Beyoncé ügynök és Z ügynök kalandjai II. - A király visszatér

FIGYELEM! NYEREMÉNYJÁTÉK: Az alábbi történetben található Monty Python idézetek, illetve utalások első megtalálója jutalomban részesül. Ez egy olyan történet lesz, amit a nyertes ötlete(i) alapján kell megírnom. Az ötlet bármilyen lehet az Odaát univerzumának keretei között! Mondom bármilyen! Még csúnya is :P 
De először is pár szó: Crowley magányos és rosszkedvű, ezért meglátogatja régi partnerét, hogy segítsen neki nyomozni az eltűnt Kelly Klein és Lucifer porontya után. 

Crowley

Crowley érezte, ahogy lefelé húzza valami sötét erő. Már évszázadok óta nem érzett ilyet, de még csak mást se. Érzelmei nem voltak - legalábbis szerette magát ezzel hitegetni. Valami nagyon hiányzott az életéből, és tudta, hogy az nem az előtte ülő Lucifer.
- Szóval te vagy itt a király? - kérdezte gunyorosan mosolyogva.
- Nem elég egyértelmű? - felelt kérdéssel Crowley, miközben kényelmesen fészkelődött egy picit a Pokol Trónján.
- Én ugyan nem szavaztam rád - dugta ki a nyelvét az arkangyal.
- Királyra nem szavaznak - morgott Crowley a bajsza alatt. Gondolatban valahol egészen máshol járt.
Szinte már feszítette a kín. Csak egy kis törődésre, pár jó szóra vágyott, amit sosem kaphatott meg. Hiszen ki lenne az, akire számíthat? Valamelyik démonra? A fiára, akit nemrég végleg elveszített? Vagy talán az anyjára? Pff! Esetleg látogasson el Moose és a Mókus bunkerébe, hogy ők is oltogassák? Vagy Castielhez? Castielhez, aki úgy utálja, mint átlagos gyerekek a spenótot.
De ha jobban belegondolunk, Cas tartozik neki, hiszen nem is olyan rég megmentette az életét. Talán itt az ideje, hogy behajtsa rajta a tartozást, és hagyja, hogy kiszórakozza magát vele.

Csettintett egyet, mire két démon belépett a helyiségbe, és vigyázzállásba vágta magát.
- Uram? - kérdezte az egyik.
- Most elmegyek egy rövid időre. Addig tartsátok szemmel, és vigyázzatok, hogy ki ne menjen - bökött a fejével a leláncolt Lucifer felé.
- Hogy ki ne menjen. Értem - szólalt meg a másik.
- Viszont ha mégis kimenne, vele menjünk? - így az előző.
- Nem, nem! Tartsátok itt bent! - Crowley megtörölte az arcát egy olyan "hülyékkel nem vitatkozom" pofavágással, aztán köddé vált.

Castiel

Ki kellett szállnom a kocsiból. Nem bírtam tovább vezetni. Az út kezdett furcsán viselkedni a szemeim előtt. Már harminc órája vezettem megállás nélkül, és ez már nekem is sok volt. Leálltam az út szélére, leállítottam a motort, aztán kikecmeregtem a szerkezetből, és az oldalának dőlve lecsúsztam a földre. Égő arcomat a kezeimbe temettem, és úgy éreztem, ha lenne hozzá elég erőm, felkapnám az autót, és olyan erővel elhajítanám a búsba, hogy az pályára állna a föld körül.
De nem volt hozzá erőm. Ami azt illeti, ahhoz se nagyon, hogy ülő helyzetben tartsam magam.
Ó, mennyire hiányzott most a bunker kényelme! A tévé...

És ekkor megtörtént az, amire senki sem számított. Bevallom, jelen pillanatban még a spanyol inkvizíciónak is jobban örültem volna, mint az előttem álló démonnak.
Hangosan felsóhajtottam: - Mit akarsz?
- Szép napot önnek is, Beyoncé ügynök! - üdvözölt ez a kurafi, én pedig már ott tartottam, hogy minden méltóságomtól búcsút véve, zokogva fogok bekúszni a kocsi alá.
- Szarul festesz, partner! - Crowley leguggolt mellém, és én valami hideget éreztem az arcomon. Egy üveg hideg sör volt a kezében, és éppen arra készült, hogy a homlokomhoz nyomja.
- Mit csinálsz? - húzódtam el tőle mérgesen összevont szemöldökkel.
- Gondoltam, talán jólesne valami frissítő - vonta fel a szemöldökét a pokolfajzat. Minden kedves gesztusa ellenére, láttam a szemében azt a gúnyos csillogást, ami úgy irritált.
De a hideg nagyon hívogatott. Ugyan nem éreztem rendesen az ízeket, de elvettem Crowley kezéből az üveget, és égő homokolhoz szorítottam.
- Ha leöblítetted a torkod, szállj be a kocsiba. Én vezetek.
Nem volt erőm ellenkezni. Egy hajtásra megittam a sört. Nagyon jól esett a hideg.
Ezután tántorogva bemásztam az anyósülésre, és Crowleyra néztem.
- A nő után kutatsz, igaz? - kérdezte, én pedig bólintottam.
- És tudod, merre van? - jött az újabb kérdés, mire megráztam a fejem.
- Sejtettem - jelentette ki a démon. - Sosem voltál jó a nyomozásban, partner. Itt az ideje, hogy Z ügynök átvegye az irányítást.

Ahogy járt az autó, az én fejem újra és újra a mellkasomra bukott. Még félálomban is láttam, hogy Crowley milyen pillantásokat vet rám. Nem lett volna benne köszönet, ha a következő pislogásnál nem ragad le a szemem...

Crowley

- Jaj, de kis cuki vagy amikor alszol! - jegyezte meg félhangosan Crowley, mikor az angyal légzése lassú szuszogássá alakult. Az álla a mellkasát érte, és a feje minden egyes kanyarnál másik pozícióba helyezte magát.
- Nem gondoltam volna, hogy túl sok minden van a fejedben, amire hatna a gravitáció - folytatta a magányos párbeszédet a Pokol Királya.
- Tudod, nem is vagy te olyan unalmas, mint amilyennek mutatod magad. Csak a karót kéne kihúzni a seggedből, és egész jófej lennél. De hát te nem vagy egy Dean, akármennyire is próbálsz rá hasonlítani... Kár, hogy csak a rossz tulajdonságait vetted át.
Egy darabig nem szólt semmit, Castiel pedig még mindig aludt. Borzasztóan ki volt merülve.
Nem tudta merre mennek, nem tudta, hol van Kelly, de nem is érdekelte. Most nem azért van itt. Különben sem úgy fognak a nyomára bukkanni, hogy vezetik ezt a roncsot. De hát az angyalnak semmi érzéke nem volt a nyomozáshoz. Itt a földön, elapátlanodva, elárulva ő sem ért többet, mint akárki más. Az ereje is megcsappant, és újabban inkább szánalmat érzett iránta, mint gyűlöletet, vagy irigységet.
- Tudod, nem te vagy az egyetlen, akinek problémái vannak - szólalt meg Crowley, mintha a gondolatait Cas is hallotta volna. De Cas nem hallott semmit. Ő csak szuszogott, és dülöngélt, mint egy rongybaba.
- Az anyám egy igazi ribanc. Vagy boszorkány - ahogy tetszik... - folytatta a démon. - Mióta csak megszülettem, azon van, hogy keresztbe tegyen nekem, és hogy fájdalmat okozzon. Még a fiamat is képes volt elvenni tőlem! A fiamat, aki gyűlöl engem! - itt elcsuklott a hangja.

Csak néhány perc elteltével folytatta: - De mit is tudsz te erről? Neked van családod. Van hova hazamenned, és vannak, akik szeretnek téged. Azt ne mond, hogy átérzed a gondjaimat, hiszen az angyalok kitaszítottak maguk közül. Az nem ugyanaz. Ők ugyanolyan érzéketlen szörnyetegek, mint amilyen te is voltál, mielőtt a Winchestereket választottad helyettük.
- Nekem nincsen senkim! - fakadt ki Crowley. - Senkim! Érted? Csak te és az a két majom! És nem fogom hagyni, hogy szarba se vegyetek. Megmentettelek, Castiel, és te tartozol nekem!

Castiel
-... megmentettelek, Castiel, és te tartozol nekem!
Ez volt az első mondat, amit felfogtam. Alvás közben is érzékeltem, hogy Crowley képtelen befogni. - Mit akarsz, mivel engeszteljelek ki? - kérdeztem álomittasan.
Ekkor felém fordult, és olyan riadtan nézett rám, mintha bármelyik pillanatban elpusztíthatnám. Pedig tudnia kellett, hogy nem vagyok jó formában.
-  Mióta vagy ébren? - kérdezte.
-  Öt egy egész hattized másodperce. Miért?
- Semmi - láthatóan megkönnyebbült. - De ha már a kiengesztelésről beszélünk, beülhetnénk abba a bárba - bökött a hüvelykujjával egy világító feliratokkal teli épületre.
Nem szeretek sötétedés után bárokba menni Dean nélkül, de ha ezzel lerázhatom Crowleyt, akkor megteszem. Inkább állom a bámuló tekinteteket, és a szellemkezek fogdosását a porhüvelyemen, mint ki tudja mennyi ideig furikázni és nyomozni a démonnal, aki nálam egyértelműen sikeresebb vadász lenne, és akire féltékeny vagyok emiatt.
- Azt akarod, hogy meghívjalak valamire? - kérdeztem.
- Az jól esne - leállította a motort, csettintett egyet, és a következő pillanatban egymás mellett ültünk a bárpultnál.
Természetesen a lehető legfurcsább, legjobban kicicomázott pohárban felszolgált méregdrága italt rendelte. Én megnéztem, mennyi pénz van még a tárcában, és rendeltem egy pohár vizet.
Ekkor egy férfi nekem csapódott hátulról, és minden áron össze akart fogdosni, és rábeszélni, hogy menjek át vele a szomszédos motelbe.
Láttam, hogy részeg, és nem akartam vele durva lenni, de próbáltam határozottnak látszani, amikor a tudtára adtam, hogy nem vagyok érdekelt az ügyben. Crowley eközben egy szót sem szólt, csak bámult rám.
A férfi elment, és én épp számon akartam kérni, hogy miért nem segített, amikor a férfi a vállamra tette a kezét, és masszírozni kezdett.
- Ugyan már! A pasid biztos nem bánná, ha egy órácskára magára hagynád, és ...
- Nem a pasim - mondtam szárazon. - Nem állok vele semmiféle kapcsolatban.
- Akkor nincs miért aggódnod - a férfi tovább masszírozott. Dühösen meredtem Crowleyra, aki még mindig nem szólt semmit. Igyekezett fapofát vágni, de én beleláttam a lelkébe, és tudtam, hogy belül majd' megszakad a röhögéstől.
Az idegen keze a mellkasomra tévedt, és nekem ekkor telt be a pohár. Leráztam magamról a kezét, megfordultam, hogy vele szemben legyek és olyanlyan szúrósan néztem rá, amennyire tudtam. Baljóslatúnak szánt halk hangon így szóltam: - Vedd le rólam a kezed!

Ám láthatóan ez nem hatott rá, mert megpróbált ott is hozzámérni, de mielőtt megtörtént volna a kettős katasztrófa - hogy ő megmarkol, én pedig tőből letépem mindkét karját - Crowley felállt a székéről.

Crowley 

A démon otthagyta a kiürült poharát, és felállt a székbről, hogy Castiel, és az őt molesztálni készülő férfi közé álljon. Legalább másfél fejjel alacsonyabb volt nála, de tudta, hogy a vörösen izzó szemekkel erőfeszítés nélkül is képes lesz megvédeni Cas ártatlanságát.
- Most már vedd le róla a mocskos kezedet, Ricky. - mondta, majd a szemei hirtelen vörösre váltottak. - Ő az enyém, megértetted?!
De a Ricky nevű fickó túlságosan részeg lehetett ahhoz, hogy megijedjen, ezért csak egy lépést tántorgott hátra, miközben ismét Casre emelte kancsal tekintetét, hogy szitokáradattal feleljen a visszautasításra:
- Az ördög bubózzon meg, te szukafattya! Törlöm beléd a lábamat! Hörcsög volt az a jó anyád és az apád fókabajszú ganajtúró!
Még beintett nekik aztán lelépett. Crowley szembefordult Castiellel és rávigyorgott.
- Nem vagyok a barátod - mondta duzzogva az angyal, aztán elfordult tőle.
- Valami olyasmire számítottam, hogy "köszönöm" - rázta a fejét a démon. Már képtelen volt levakarni a vigyort az arcáról.
Cas morgott valamit, ami akár egy köszönöm is lehetett, aztán dühös képpel bámult maga elé.

Castiel

- Elégedett vagy? Mehetünk végre? - kérdeztem. Pontosan az iménti helyzet volt az, amit igyekeztem elkerülni, de az ilyen bárokban mindig megtaláltak az ilyen őrültek. Szerencsére, amikor Dean is velem volt, egyetlen pillantással mindig elzavarta ezeket a kéretlen elemeket. Nem tudom, hogy tudott olyan félelmetes pillantásokat küldeni feléjük, de én is meg akartam tanulni.
- Mondjuk - Crowley még mindig vigyorgott. Láthatóan jól szórakozott a kínos helyzeten, amibe belekerültem. - Mára elég volt a mókából, Cassy.
- Ne hívj így - vetettem oda, de mintha meg sem hallotta volna.
- Már késő van, ideje lenne hazamenned a majmaidhoz, és kipihenni magadat.  - mondta valami egészen új hangnemben, amit még sosem hallottam tőle. Oldalra biccentett fejjel néztem rá.
- Mi van? Itt van a Winchester rezidencia alig egy mérföldre.
- Mi? Te hazahoztál? - förmedtem rá. - De... de... de...
- De... de... de... - figurázott ki aljas módon. - Egyedül nem mész semmire. Még egy részegtől is én mentettelek meg. Nyomozni meg kicsit sem tudsz. Menj csak haza, és pihend ki magad. Aztán, ha készen állsz, hogy elkapjuk a csajt, csörgess meg. - kacsintott.
- Nincs meg a számod - mondtam diadalmasan.
- Dehogy nincs. Elmentettem a telefonodra, amikor aludtál, partner.

Megráztam a fejem és elindultam a kijárat felé. Az ajtónál még hátrafordultam, vetettem egy pillantást a bárpultnál ülő démonra, és valami érthetetlen okból engedtem felé egy féloldalas félmosolyt, és még intettem is neki. Ő válaszul a szájához emelte a kezét, nyomott bele egy csókot, a tenyerét leengedte, és úgy tett, mintha felém fújt volna valamit. Már találkoztam ezzel a mozdulattal, és csöppet sem voltam elragadtatva, hogy ezt csinálja. Szemforgatva fordultam vissza az ajtóhoz, és amilyen gyorsan tehettem, otthagytam a helyet.

Crowley

A Pokol Királya még pár percig nézte az ajtót, amin keresztül egyetlen majdnem-barátja távozott. Talán kicsit túlzásba esett azzal, hogy csókot küldött neki. Lehetetlen volt kiigazodni Cas emberi ismeretein. De nem bánta. Az a fej, amit az angyal vágott, mindent megért. Az meg, hogy visszafordult, már önmagában is siker volt. Talán mégiscsak eljutottak hozzá a szavai miközben húzta a lóbőrt, talán csak megértette, hogy Crowley nem olyan szemét, mint amilyennek gondolta. Akárhogy is, a Pokol Királya igazán pompásan érezte magát ezen a napon.

És amikor visszatért a Pokolba, meglepetésére Lucifert és a két őrt is helyén találta.

Nincs több kifogás

Pár szó:  Még mindig az előző témát feszegetem egy kicsit. Most leginkább arról olvashattok, Dean miért is bánik úgy Castiellel, ahogy. Tudom, se füle, se farka, de nem éreztem úgy, hogy lenne még mit hozzátennem. Remélem, azért így is tetszeni fog. :) 

Már akkor tudtam, mi lesz a vége, amikor belevágtam. Éreztem, hogy talán nem kéne. Talán előre meg kellett volna bánnom, hogy most ne bánjam meg, hogy előtte nem bántam meg mégjobban. De most már késő. Egy tucat áldozattal a hátam mögött voltam kénytelen elmenekülni, és szembenézni azzal, ami a vámpíroknál is félelmetesebb: Dean haragjával.
- Szép volt, Mr. Van Helsing! - hallottam Dean gúnyos hangját, ahogy igyekeztem csendben felosonni a lépcsőn, hogy bezárkózzak a szobámba, ahol az elkövetkező heteket önmarcangolással és némi pityergéssel fogom tölteni.
- Dean... - álltam meg a hangra. Felé fordultam.
Ő az asztalnak támaszkodva, összefont karral és magasra emelt szemöldökkel nézett rám. A mimikája szerint csodálkozott, de a szeme azt üzente, borzasztóan haragszik.
- Sajnálom - mondtam, és lesétáltam hozzá. Próbáltam állni a tekintetét, de a pilláim nem akartak engedelmeskedni, és többször is megreszkettek.
Dean egy percig csak bámult rám, aztán nagyot sóhajtott, és leült az egyik székre. Én a vele szemköztire telepedtem.
- Sajnálom, Dean én tényleg nem akartam... - hebegtem. - Azt hittem, egyedül is megoldom...
- Azt hitted? - Dean kissé előre dőlt. Szeme most olyan színű volt, mint a viharos tenger. - Ez minden? Ez azért édeskevés, ha megnézzük, hányan haltak meg, ameddig te azt hitted, hogy egyedül is boldogulsz.
Lesütöttem a szemem.
- Már mondtam, hogy sajnálom.
- Ja, már kétszer is - Dean még mindig nem emelte föl a hangját, de én már vártam, mikor fog belőle kirobbanni az, ami a nyugodt hangszín mögött lapul.
- A KURVA ÉLETBE, CAS! - csapott az asztalra. - Csak tudod, az a helyzet, hogy ez nem változtat semmin! Ott volt nálad a szaros telefonod! Nem igaz, hogy nem tudtál felhívni és erősítést kérni!
- Azt hittem, megoldom - ismételtem magamat halkan. Dean szemébe néztem, hogy lássa, tényleg sajnálom, de ez most úgy látszik, csak olaj volt a tűzre.
- Nem, nem, nem! Ne nézz így rám - nevetett keserűen. - Ez már nem jön be...
- Akkor mit tegyek? - kérdeztem.
Dean megrázta a fejét, fölállt a székről, és idegesen járkálni kezdett.

- Azt hittem, ezen már túl vagyunk - mondta keserűen. - De tévedtem. Te még mindig ugyanaz a kis hülyegyerek vagy, aki képtelen felfogni és elismerni, hogy felelősséggel tartozik.
Vártam, hogy folytassa. Nem igazán értettem, mire akart kilyukadni.
- Mindig ugyanaz a szöveg: sajnálom, sajnálom, én ezt hittem, én azt hittem, én csak jót akartam... Tudod, mit gondolok? Hogy talán nem is érted ezeknek a szavaknak a jelentését. Csak egyszerűen megtanultad, mire mit kell válaszolnod.
- Dean...
- Ez meg a másik kedvencem! - folytatta a vadász egyre jobban megemelve a hangját. - Nézel rám nagy szemekkel, és azt hiszed, ezzel minden meg van oldva.
Még mindig nem értettem, és ez kezdett zavarni, ezért próbáltam visszaterelni a beszélgetést az eredeti medrébe.
- Nem tűnt olyan veszélyesnek - mondtam csendesen.
- Nem? - Dean kigúvasztototta a szemét, mintha most látna először angyalt. - És ha nem tűnik veszélyesnek, akkor te se szó, se beszéd, eltűnsz napokra, hogy elkúrd?  
Vettem egy mély levegőt, és úgy böktem ki végül az igazságot: - Én csak be akartam bizonyítani, hogy nem vagyok... nem vagyok fölösleges...
Dean ettől mintha még idegesebb lett volna.
- Azt akarod mondani, hogy ez az egész arról szólt, hogy te bizonyíts?
Bólintottam. A vadász idegesen dörzsölgetni kezdte az arcát, ezért halkan megjegyeztem:
- De csak bajt okoztam...
- Ezt nagyon jól látod - Dean leült ismét velem szemben. A hangja most nyugodtabb volt, de még így is érződött, hogy mennyire dühös. - Szerencse, hogy Anya és Sam már intézik.
- Én nem tudom, mit rontok el. Mindent úgy csináltam, ahogy tőletek láttam. Azt hittem, menni fog, de csak... Béna vagyok.
Lehajtottam a fejemet és vártam, az újabb szitokáradatot. Ám ehelyett Dean közelebb húzta hozzám a székét, és megfogta a kezem.
- Nem vagy béna - mondta lágyan. Már az arca sem volt piros. - Csak... csak még nincs elég tapasztalatod. Hiszen sokszor még a bevásárlást sem tudod rendesen elintézni.
Ettől csak még rosszabbul éreztem magam. Ez az arcomra is kiülhetett, mert Dean megszorította a kezemet.
- Nem azért haragszom, mert ügyetlen voltál. Hanem azért, mert nem szóltál. Cas, ez nem egy verseny, érted? Nem kell bizonyítanod. A lényeg, hogy segítsünk az embereknek, nem pedig az, hogy macsógyerekek legyünk.
Fölnéztem rá, és bólintottam, hogy megértettem.
- És még azért is haragszom - folytatta továbbra is kedvesen. -, mert  megint mentegetőztél. És azt már nem fogadom el tőled. Emlékszel még, amikor otthagytad a tollas seggfejeket? Igen? Tudod, szerintem az volt életed első önálló döntése. Hozzászoktál, hogy mások mondták meg neked, hogy mit tegyél, és ahhoz is, hogy soha semmiért ne hibáztasd magad. Ez az isteni parancsolat, azt mondták, hogy csináljam, azt mondták, hogy ezt kell tennem. De ez már elmúlt. Már te hozod meg a döntéseket, és neked kell vállalnod értük a felelősséget is. Nem mondhatod, hogy Crowley baszta át a fejedet, vagy hogy a leviatánok kérték, hogy játssz istent, nem mondhatod, hogy nem vagy hibás, mert Metatron átvert. Nem! Ezek a te döntéseid voltak. Rossz döntések. Afelől szemernyi kétségem sincs, hogy végig jól akartál cselekedni, de nem így lett. Figyelj, én és Sam is rengeteg hülyeséget csináltunk már, mi is hagytuk, hogy átverjenek... Én csak azt akarom veled megértetni, hogy felelős vagy azért, amit teszel, akkor is, ha a jószándék vezérel, de valaki vagy valami kihasznál. Nem vagy már gyerek, Cas...
Elengedte a kezemet, és vállon veregetett.
- És ne felejtsd el: legközelebb együtt megyünk vadászni, okés?
- Igen - bólintottam, Dean pedig rám mosolygott.
- Akkor rendben vagyunk, ugye? Megértetted, amit mondtam?
- Igen. Dean, sajnálom, hogy ilyen voltam. Most már értem. Én vagyok a felelős - ismételtem. Talán kissé gépiesnek hangzott, de én belül nagyon is megértettem. Lehajtott fejjel ültem mellette, és a bűntudat savként mart belülről.
Dean karja még mindig a vállamon volt. Éreztem, hogy erősebben szorít.
- És még valami - mondta. - Lépj túl rajta. Nem emésztheted magad a hibáidon, mert belebetegszel. - fölnéztem rá, és ő bátorítóan elmosolyodott. - Meg kell bocsájtanod magadnak. Tudom, hogy képtelenség elfelejteni, de tovább kell haladni, és az nem megy úgy, hogy folyamatosan a régi hibáidon rágódsz. Utólag már nem tehetsz semmit. Arra koncentrálj, ami épp az orrod előtt van. Ezt kell tenned, ha úgy döntesz, hogy vadász leszel - sokatmondóan mosolygott, és megint megveregette a vállamat, én pedig visszamosolyogtam rá.

Egy napot Castielnek

Pár szó: Mary megelégeli, ahogy a két fia bánik Castiellel. Nem mondom, hogy ez volna Dean seggberúgása, amit Lori és Lexy szeretne látni (olvasni), de... Na jó, nem akarom lelőni az összes poént, de azt azért még elmondanám, hogy senkit ne érjen csalódás: a történet épp csak annyira, vagy még annyira se homoerotikus, mint a sorozat. Na jó, talán kicsit nyálas... 

Péntek - Bevásárlás

- Dean, én is veletek mehetek? - kérdezte Cas hatalmas kiskutyaszemekkel.
- Felejtsd el. Sammyvel megoldjuk -  felelt Dean, aztán bevágta az ajtót az angyal előtt.
Mary lapozott egyet a könyvben.

Másfél órával később a fiúk megérkeztek. Dean hangosan dudált, Sam pedig kikászálódott az autóból, hogy Cas segítségével behordják a csomagokat a kocsiból.
Mary az ajtóban állt, és figyelte, ahogy a három férfi cipekedik. Cas legalább háromszor annyi szatyrot aggatott magára, mint a két vadász együttvéve, és láthatóan nagyon boldog volt, hogy a segítségükre lehet. A nőnek az a gondolata támadt, hogy ha Casnek lenne farka, örömében biztosan csóválná.

Szombat - Moziest

- Nem nézünk ilyen hülyeségeket, Cas! - Dean cseppet sem kedvesen kicsavarta barátja kezéből a távirányítót, és átkapcsolt egy régebbi akciófilmre, amit eddig már legalább ezerszer végignéztek.
Sam nem állt le veszekedni a bátyjával, csak forgatta a szemét.
- Miért kell már megint ezt néznünk? - fortyant fel az angyal. - A múlt héten is ezt választottad!
- Azért kell ezt néznünk, Cas, mert ez egy klasszikus - válaszolt neki cseppet leereszkedő hangnemben az idősebb testvér. - Ráadásul anya még nem is látta. És már bocs, de te rendszeresen megtalálod a legunalmasabb, legnyálasabb és legidiótább filmeket.
- Attól még hogy te nem érted, nem biztos, hogy hülyeség - feleselt Cas.
- Azt mondod, én vagyok a hülye?! - Dean most már egészen agresszív testtartást vett fel.
- Srácok, srácok, srácok! Álljatok le, okés? - próbálta őket csitítani Sam. - Most megnézzük ezt, jövő szombaton pedig azt, amit Cas szeretne. Mit szóltok?
- Jól van. Akkor jövő szombatra vegyünk valami töményet is, hogy időben kiüthessem magam. - csapott oda egy utolsót Dean, aztán elindította a filmet.
Mary figyelmét nem kerülte el, ahogy Cas lesúnyt szemmel, bámul Dean tarkójára, aztán pedig sértődötten elfordul, és egész idő alatt még csak rá sem pillant a képernyőre.

Hétfő - Egy épphogycsak jól sikerült vadászat után

- Ülhetek előre? - kérdezte az angyal, sérült karját szorongatva.
- Lófaszt! - jelentette ki nemes egyszerűséggel Dean. - Szépen hátraülsz, és kussolsz. Elég volt mára a szövegelésedből.
- Sajnálom. Én azt hittem, jól csinálom - mentegetőzött az angyal.
- Rosszul hitted. Örülhetsz, hogy az az izé nem tépte le tőből a karodat!
- Nincs semmi baj, Cas, legközelebb jobban sikerül - simogatta meg óvatosan a sajgó végtagot Mary. - Többet nem fordul elő, hogy egyedül indulsz neki, igaz?
Cas lesütött szemmel bólintott.
- Még szép, hogy nem fordul elő többet! - morogta Dean. - Legközelebb szépen otthon maradsz, és bújod a könyveket.
- Tesó! - nézett a bátyjára összevont szemöldökkel Sam.
- Elég ebből! Üljetek be, aztán indulás! - vetett véget a vitának Mary.

A következő szombat - Moziest - II. felvonás

- Most komolyan, Cas? Direkt szivatsz? - sóhajtott Dean, amikor Cas elindította a filmet.
- Igen és nem - felelte Cas. - Gondoltam tetszene édesanyátoknak, és reméltem, hogy nektek is...
- Öhm, köszi - eresztett egy kényszeredett vigyort Sam. Neki sem füllött a foga hozzá, de most Cas napja volt, és ha ő ezt választotta, akkor kész volt végigszenvedni.

- Ez egy hatalmas rakás szar! - szólalt meg húsz perc elteltével az idősebbik fivér, miközben nagyot ásítva nyújtózkodott ültében.
- Nekem tetszik - hazudta Mary.
- Nem - nézett rá Cas csalódottan. - Egyikőtöknek sem tetszik.
Kikapcsolta a filmet, Dean kezébe adta a távirányítót, aztán felállt, és elment.

Ugyanaz a szombat tíz perccel később - Fordul a kocka

Mindhárman a konyhában ültek, Cas pedig duzzogott valamerre.
- Ez nem volt szép - nézett a fiaira Mary.
- Nem én mondtam, hogy kapcsolja ki - vont vállat Dean.
- De te mondtad rá, hogy szar - mondta Sam. - mi legalább megpróbáltunk úgy tenni, mintha tényleg érdekelne.
- Oké, beismerem, bunkó voltam vele, de attól még nem kéne úgy viselkednie, mint egy hisztis kislánynak! - így Dean, aztán belekortyolt a sörébe.
- Nem csak erről van szó - rázta a fejét Mary. - Máskor sem vagy vele kedves.
- Mi?
- Igen. Csak gondolj a vadászatra, amikor itthon hagytad, mert az előtte valón elkövetett egy hibát.
- Az a kis hiba az életébe is kerülhetett volna - sóhajtott Dean. - És nem akarom, hogy ilyen többet előforduljon. Ráadásul képtelen megérteni, mikor mit mondhat, vagy csinálhat. Esküszöm, olyan néha, mintha vadászat közben egy kisóvodás kezét kéne fognom. Ahhoz pedig nincs idegem.
- Ő mindent megtesz - mondta Sam.
- Az lehet, de akkor is kevés!
- Az a baj, Dean, hogy máskor sem vagy hozzá túl kedves - tért a lényegre Mary. - Tudod, ő lesi minden egyes szavadat, úgy néz rád, mintha, mintha... nem is tudom, mintha te lennél a báty, akit a kistestvér istenít, és akire felnéz. De te észre sem veszed őt, csak mindenért leszólod.
Dean csak némán hápogott.
- Igaza van anyának - bólintott Sam. - Cas már mindenét feláldozta értünk, de legfőképpen te érted. Ezt sosem fogjuk tudni viszonozni neki, de ha legalább néha megpróbálnánk neki örömet szerezni valahogy...
- Jó! - dörzsölte meg a homlokát Dean. - Holnap elviszem fagyizni, vagy mit tudom én!
Miután elfogyott a söre, otthagyta az üveget az asztalon, és ő is lelépett. Azt mondta, aludni megy, de valójában gondolkozni akart.

Teljes mértékben igazat kellett adnia az anyjának és Samnek. Cas sokkal, de sokkal jobb bánásmódot érdemel ennél. Már régen többet jelentett neki egy barátnál; Cas családtag, a testvére, az őrangyala. Mindig ott állt mellette, belőle merített erőt, és Cas gondolkodás nélkül bármit feláldozott érte, még a saját életét is.
És mit kapott mindezért? Folyamatos piszkálást, megszégyenítést... De mégis miért bánik így vele? Hiszen imádja a kis tollast minden ostobaságával együtt. Talán azért, mert hogy mindig ott volt vele, feltétel nélkül szerette őt, ő egyszerűen megfeledkezett róla, hogy mekkora kiváltságban van része.
Elhatározta, hogy az egész holnapi napot Casre fogja áldozni, és többé nem feledkezik meg róla, milyen fontos is neki valójában.

Vasárnap - Boldog Castiel napot, Castiel!
Cas arra ébredt, hogy valaki folyamatosan bökdösi. Ugyan még mindig nem volt szüksége az alvásra, de jól esett kikapcsolni a tudatát, és átadni magát a pihenésnek. Főleg azok után, hogy este milyen bánásmódban volt része. Azt tervezte, hogy messzire kerülni fogja Samet és Deant - főleg Deant - egészen addig amíg többet nem fogják őt levegőnek nézni.
- Ébresztő, napsugaram! -  vigyorgott rá az ágy széle mellől az idősebbik fivér, egy pillanatra sem hagyva abba a bökdösést.
- Dean... Mit akarsz? - vetette oda az álomtól kásás hangon.
- Kapd össze magad, mindjárt indulunk! - felelte Dean levakarhatatlan vigyorral a képén.
- Hová?
- Majd te megmondod.

Fél órával később már a kocsiban ültek. Cas ülhetett az anyósülésen, bár ez most nem volt olyan nagy dicsőség, hiszen csak ketten voltak.
- Szóval, Cas, hová menjünk?
- Tessék? - nézett rá az angyal értetlenül.
- Ez a te napod - mondta Dean. - Neked kell kitalálnod, hová akarsz menni.
- Én... én nem tudom... miért? Hogy érted, hogy az én napom?
- Hát izé... tudod...
Cas oldalra biccentett fejjel nézett rá.
- Tegnap nagyon bunkó voltam veled - kezdett bele a magyarázatba a vadász. - Nem kellett volna szemétkednem, elvégre csak jót akartál.
- Dean...
- Cas, ez nem csak a tegnap estéről szól - Dean néha vetett egy pillantást a barátjára. Szívesebben nézte volna őt, mint az utat, de mivel vezetett, muszáj volt az utóbbit figyelnie. - Szeretném neked valahogy meghálálni, hogy... hogy itt vagy nekünk. Nekem.
Cas átbillentette a fejét a másik oldalra.
- Beismerem, nem vagyok túl kedves veled, pedig megérdemelnéd. Nagyon is.
- Dean - Cas szája mosolyra húzódott.
Dean visszamosolygott rá.
Cas elfordította a tekintetét, és egy reklámtáblára mutatott. - Menjünk oda!
- Ahogy akarod. Ma te vagy a főnök.

Megérkeztek a hamburgerezőbe, amit Cas kiválasztott. Leültek egy üres asztalhoz. Cas rendelt egy dupla sajtos, mindenféle extrával teli hamburgert Deannek és egy kávét magának.
- Te nem is eszel? - kérdezte Dean teli szájjal.
- Angyal vagyok - vont vállat a barátja. - Nem érzem úgy az ízeket, mint az emberek.
- Akkor minek pont ide akartál jönni?
Dean szája sarkáról lepottyant egy nagy darab sajttal összeragadt hagyma, Cas pedig hangos nevetésben tört ki,
- Azért - felelt széles vigyorral, miután a nevetése alábbhagyott egy cseppet. - mert szeretem nézni, ahogy eszel. Nagyon vicces. Olyan vagy, mint egy óriáshörcsög.
- Nagyon kedves tőled - nyeldekelt Dean, aztán megtörülte a száját a szalvétával, amit gombócba gyúrt, és nevetve hozzávágott az angyalhoz.

Vasárnap - Cas megsétáltatja Deant

A hamburger után kirándultak egyet. Dean alig tudta tartani a lépést az angyallal, akit olyan jó kedvre derített, hogy a barátja bármit megtesz, amit ő mond, hogy Deannek az a gondolata támadt, hogy amíg nem figyelt, Cas feldugott két duracellt a seggébe.
Felértek a hegy tetejére. Dean azt hitte, itt fog holtan összeesni, ha nem állnak meg. Épp szólni akart Casnek, hogy most már ideje lenne pihenőt tartani, amikor az lehuppant egy kiálló kőre, és vigyorogva hátradőlt rajta.
Dean is odavonszolta magát, és leroskadt mellé.
- Te... te... - fújtatott, mintha kilométereket futott volna. - Tudtad, hogy tiszta dilinyós vagy?
- Nem, de köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmemet - felelt Cas még mindig fülig érő szájjal. Úgy tűnt, már semmivel sem lehet levakarni a mosolyt az arcáról. Ennek Dean is nagyon örült. Nem is emlékezett rá, mikor látta őt boldognak.
- Dean - szólalt meg pár perc után. - Nagyon kifárasztottalak?
- Inkább le - válaszolt Dean, és ő is elnyúlt a sziklán a másik mellett. - És akkora vízhólyagok vannak a lábaimon, hogy csak na!
- Azt meggyógyíthatom - Cas Dean felé fordította az arcát, és egy pillanatra farkasszemet néztek. Aztán mikor már kezdett volna kínossá válni a dolog, Cas Dean homlokára tette a kezét, és a férfi vízhólyagjai eltűntek.
Dean máris sokkal jobban érezte magát, Cas viszont falfehér arccal pihegett.
A vadász összevonta a szemöldökét. Tudta, hogy Cas sokat veszített az erejéből, és még a gyógyítás is rettenetesen kifárasztotta. De nem szólt semmit. Nem akarta aggodalmaskodással elrontani ezt a szép napot. Úgy tett, mint aki még fáradt, és hagyta, hogy Cas is összeszedje magát, mielőtt elindulnak visszafelé.

Már félúton voltak a kocsi felé, amikor Cas hirtelen Deanre csimpaszkodott.
- Cas? Most meg mit csinálsz?
- Dean - Cas csak ennyit mondott, és olyan szorosan ölelte a másikat, hogy érezték egymás szívverését is.
- Öhm... Jól vagy? - Dean finoman lefejtette magáról a másikat.
- Igen. Csak azt akartam mondani, hogy... - itt elmosolyodott. - Köszönök mindent. Csodálatos volt ez a nap! És szeretném, ha tudnád, hogy soha egy percre sem bántam meg, hogy téged és Samat választottalak a családom helyett. Már ti vagytok a családom, és szeretlek titeket.
Dean egy darabig csak hebegett-habogott, aztán zavartan vigyorogva barátja fejére tette a kezét, és jó alaposan összekócolta a haját.
- Ajánlom is, ha már egyszer felrángattál erre a kurva magas hegyre!

Mesék és más sötét dolgok

Pár szó: 8. évad 8. rész vége előtt egy kicsivel. A két vadász és lelkes gyakornokuk eltöltenek még egy éjszakát a városban, ahol a rajzfilmes őrületek történtek Mr. Jones jóvoltából. Az öreg agymosására csak másnap reggel - e történet befejezte után - kerül sor. 


Ez volt a második és egyben utolsó éjszakájuk ebben a motelben. Ebben a városban. A két ember igencsak fáradt volt, és így még Dean sem akarta bevállalni a vezetést. Cas felajánlotta, hogy majd ő hazaviszi őket, de az idősebb fivér úgy nézett rá, mintha legalább azt mondta volna, hogy az édesanyjával szeretne szexuális kapcsolatot létesíteni. Méghogy Castiel vezesse Babyt? Nincs az az egész multiverzumot átszövő isteni hatalom, ami rákényszeríthette volna, hogy az angyalra bízza imádott kocsiját. Igaz, Cas tudott vezetni, de azért mégiscsak korainak tartotta volna kettjük ilyen jellegű kapcsolatát. Már a gondolattól is égnek állt a haja, ha elképzelte, hogy azok a kezek érintik a kormánykereket, amik még csak néhány éve voltak használatban az angyalnál. Nem és nem! A motelban alszanak és vita lezárva!

Cas kezdetben még nem bánta a dolgot. Mikor a fiúk elaludtak, újra láthatóvá vált. Az ablak melletti széken ült, és figyelte, ahogy a két vadász kipiheni a fáradalmakat. Minden apró neszre fölfigyelt, holott érezte, hogy jelenleg nincs mitől tartania. Ő mégis őrködni akart fölöttük. Legalább egyvalamit csinálna jól végre!
Az idő nem akart olyan gyorsan telni, mint máskor. Kezdte nyomni a sötétség, és ő szabadulni akart ettől az érzéstől. Milyen jó volna most aludni, és elmenekülni a gondok elől, elfelejteni az utóbbi két nap sikertelenségeit.
Tudta, hogy béna volt. Akkor is tudta volna, ha Dean nem dörgöli minden alkalommal az orra alá. Akkor azt hitte, jól csinálja. Végülis mi másért csinálta volna úgy, ahogyan? Miért akart volna szándékosan hibázni? Ennek semmi értelme.
De mégis hibázott. Aztán újra. Aztán újra, egészen addig, amíg az ügyet le nem sikerült zárni. Nem mondhatni, hogy túl sokat segített benne. Úgy érezte, inkább csak hátráltatja a barátait. Pedig minden tőle telhetőt megtett. Sokszor figyelte Samet és Deant, ahogy nyomoznak, és a tévében is megnézett pár krimit, hogy okosabb legyen, de hiába. Mindent csak elszúrt. Mégsem neki való ez a vadászat.

De akkor mégis mihez kezdjen? Muszáj segítenie az embereken, a Világon! Hiszen annyi vér tapad a kezéhez, annyi rosszat tett, hogy még a Purgatórium sem hozta el számára a megtisztulást. Múlt este azt mondta Deannek, hogy ha látná, mit tett a Mennyországgal, megölné magát. Ezt halálosan komolyan gondolta. Akkor mégis miért tért vissza? Miért hozta vissza Isten ismét? Miért pont őt? Egy ilyen haszontalan, szerencsétlen...

Kiszakadt belőle egy sóhaj, ahogy előre dőlt a széken, könyökét a térdén támasztva, arcát a kezébe temetve.  Mi értelme van mindennek?

Egy új, ismeretlen érzés kezdett elhatalmasodni rajta. Először épp egy kicsit szurkálta, szinte észrevétlenül, aztán aljasan bekúszott a gondolatai mögé, és most sűrű, mérges gázfelhőként kezdte marni. Önutálat.
Dühös volt. És egyre dühösebb. Ő nem jó semmire. Nem kellett volna visszajönnie a halálból!

Meg kéne lépnie innen. Nincs értelme továbbra is elszűrni mindent, és ezzel hátráltatni a barátait. Ha most elmenne, és többé nem jönne vissza, minden sokkal jobb és könnyebb lenne a fivéreknek. Soha többé nem kellene az ő hozzánemértésével vacakolniuk, nem kéne ápolgatniuk amikor megsérül, vagy épp elmegy az esze. Nem kéne kimenteniük a kellemetlen szituációkból, amikor ő még csak azt sem tudja, hogy elrontott-e valamit.

Már nagyon nyomta a sötétség. Bárcsak valahogy kikapcsolhatna...
Eszébe jutott Mr. Jones, aki a rajzfilmekbe menekült a valóság elől. Talán gyáván hangzik, de ő is el akart menekülni, és reménykedett benne, hogy a tévé neki is a segítségére lesz, ha csak pár percre is, de eloszlatja a sötétséget.

Kezében a tévé távirányítójával, óvatosan leült Dean ágyának a végébe. A vadász morgott valamit álmában, aztán átfordult a másik oldalára. Cas megnyomta a bekapcsoló gombot. A tévé még mindig a rajzfilm-csatornán volt, ő pedig halványan elmosolyodott. Igen, van valami furcsa kedvesség ezekben a kissé torzra rajzolt figurákban és a leegyszerűsített világban.

- Cas! Cas! - hallotta maga mögül az idősebbik vadász fojtott hangját. - Mi a faszt csinálsz?! Kapcsold már ki!
Sam nagyot horkantott, de ő nem ébredt fel. Vagy ha mégis, jobbnak látta testvérére hagyni a dolgot. Majd ő elintézi.
- Hajnali fél három van! - folytatta a dorgálást Dean. - Nem lehetne, hogy csöndben maradsz. ha már éppenséggel megint tiszteletben tartod a kérésemet?
Ezzel arra utalt, hogy lefekvés előtt utasította az angyalt, hogy hagyjon nekik nyugtot éjszakára, és valahol máshol múlassa az időt.
- Sajnálom - suttogta Castiel, miközben letette a már kikapcsolt televízió távirányítóját. Lehajtott fejjel visszasétált az ablak melletti székhez és lerogyott rá.

Dean rosszallóan megrázta a fejét. Ez így nem lesz jó. Cas mellett kezdte úgy érezni magát, mint egy óvóbácsi: "Cas, ne csináld ezt, ne csináld azt, ne szagolgasd a hullát, ne legyél bunkó, fogd be a szád..." Szinte az egész nyomozás arról szólt, hogy az angyal hülyeségeit próbálja helyrerakni. Jó, érti ő, hogy segíteni akar, de semmi érzéke nincs a nyomozáshoz. Mindent elrontott, amit csak el lehetett rontani.

Épp azon gondolkodott, hogy hogy közölje vele finoman, hogy talán nem kéne ezt erőltetnie, amikor rá esett a pillantása az ablak mellett ülő, lógó vállú barátján. Ó, igen, már csak ez hiányzott: Cas ismét elveszíti az önbizalmát, vagy lehet, hogy valami olyasmin töri a fejét, amire Dean gondolni sem akar.
Nyögött egyet, ahogy az ágy is alatta, ahogy feltápászkodott róla. Odasétált a barátjához és leült a vele szemközti székre. Néhány percig egyikük sem szólt. Dean Cast nézte, Cas pedig lesütött szemmel bámulta a saját térdét.
- Halljam, mi a baj? - kérdezte Dean halkan, nehogy felébressze az öccsét.
Cas először nem válaszolt. Ráemelte a tekintetét a barátjára, sóhajtott egyet és közben megrázta a fejét. Ismét a térdét bámulta.
- Figyelj, Cas, tudom, hogy az bánt, hogy leoltottalak. De nem azért csináltam, hogy bántsalak - itt vett egy mély levegőt, amit Cas kihasznált.
- Csak nem akartad, hogy mégjobban elcsesszem - most ránézett Deanre. A kék szemek egy pillanatra megcsillantak a holdfényben. - Béna vagyok.
- Nem - Dean megdörgölte az arcát. - Na jó, de, rohadt béna voltál, de korábban nem vadásztál. Senkinek sem megy elsőre tökéletesen.
- De nekem nagyon rosszul ment - kötötte az ebet a karóhoz Cas. - Csak hátráltattalak benneteket.

Dean megrázta a fejét, miközben vigyor terült szét a száján, ahogy eszébe jutott, milyen vicces is volt valójában, amikor az angyal profi nyomozót játszva próbálta kihallgatni azt a macskát.
- Ugyanmár! Mit számít az?! - mondta, s közben megveregette a másik vállát. - Tudom, hogy kissé furán hangzik, de amikor te is velünk vagy, sokkal jobban szeretem a vadászatokat.

Erre Cas is elmosolyodott.
- Dean...
- Azt hiszem, szeretek rád vigyázni - vetette oda foghegyről Dean. Nem akarta elhinni, hogy ilyet mondott, de ha már így történt, folytatta: - Olyan vagy nekem, mint egy kisöcsi. Egy vénséges vén kisöcsi.
Ezen mind a ketten elnevették magukat.
- Hozzám képest még ott a tojáshéj a fenekeden, Dean - válaszolt Cas szégyenlősen vigyorogva, mint aki nem tudja, hogy tényleg vicces-e amit mondott, vagy inkább sértő. - Így mondják, ugye?
- Jah, így mondják - vigyorgott a vadász, majd egyetlen mozdulattal Cas mellett termett, és egy kokit nyomott a fejére. S amíg barátja a feje búbját tapogatta, felkapta a laptopját, odavitte az ágyához és bekapcsolta. Megveregette maga mellett a matrac másik oldalát:
- Na, gyere már, keresünk neked valami rendes rajzfilmet.
Cas szó nélkül engedelmeskedett. Leült Dean ágyára, hátát nekivetette az ágytámlának, Dean pedig elindította az egyik kedvenc rajzfilmjét.

Utószó, avagy egy lehetséges befejezés, amit nem akartam beleírni, ezzel elrontva a mondanivalót. Ám mégis megosztom veletek, hátha értékelitek: 
- Én nem értem. Ezt tényleg gyerekek nézik? - ráncolta a homlokát az angyal.
- Őőő... Nem - felelte Dean, majd megpukkadva, ahogy próbálta magában tartani a nevetést.
- Ez... ez... ez most mi? Miért mutatod ezt nekem? - így az angyal.
- Te akartál rajzfilmet nézni...
- De ez... ez nem olyan, mint amit délután láttam a tévében.
- Ezt csak éjszaka adják.
- Mi ez, Dean?
- Hentai*! - Deanből most már kitört a röhögés (amire mellékesen még Sam is fölébredt) - És ha sátrat mersz állítani az ágyamban, biz'isten, lerúglak innen... Ó, ne, későn szóltam...


* hentai - japán pornó-rajzfilm (nyugi, én se szeretem)