Amgalan noirsokhyg

Pár szó:  Nos, bevallom, férfiként ezt nagyon nehéz volt nekem összehozni, de hát bevállaltam, nincs mit tenni. Sokáig azt se tudtam, hol kezdjem, vagy mi a fene legyen, hiszen ti sokkal többet és sokkal jobbakat írtok, mint amire én valaha is képes lennék, ráadásul, mi az, amit eddig még nem írt meg senki?:D Attól függetlenül kíváncsi vagyok, mit szóltok majd hozzá. Ha nem lenne elég egyértelmű, ez egy destiel-történet. :D (A szavazás eredménye szerint még kettő várható)

-         - Ne már, haver! Ez most komoly?! – fakadt ki Dean, amikor Castiel váratlanul beállított hozzá az éjszaka közepén ezzel a nonszensz baromsággal, felriasztva őt legszebb álmából.
Az angyal ártatlan képpel, kérlelő tekintettel meredt rá az ajtóból.

-        -  Nem érzem valami jól magam.

-         - Beteg vagy?

-        -  Nem tudom. Nem hiszem. Én csak… Olyan furcsa, szorító érzést érzek.

Dean sóhajtva ült fel az ágyon, a matrac nagyot nyikordult alatta.

-         - Jól van, gyere ide, te óriásbébi! – mondta fáradtan, és megpaskolta maga mellett az ágyat.
Cas zavartan, esetlenül mozgott. Láthatóan még ő is felfogta, hogy nagyon kínos, amit kért. Bemászott az ágyba a vadász mellé, magára húzta a takarót, és fázósan összehúzta magát.

Dean egy ideig csak nézte, zavartan a hajába túrt, aztán megcsóválta a fejét, visszafeküdt, háttal a másik férfinak, és behunyta a szemét.

-          - Dean… - hallotta Cas hangját, érezte, hogy egyre magasabb a vérnyomása.

-          - Mi van? – vetette oda. Cseppet sem volt ínyére, hogy Cas bekéreckedett mellé. Nagyon is frusztráló volt, hogy egy felnőtt férfi fekszik mellette az ágyban. Jó, jó, Cas egy angyal, az ő angyala méghozzá, de ez akkor is túlzás.

-          - Még mindig rossz – felelte Cas.

Dean szembefordult vele. A kék szempár zavarba ejtően közelről meredt rá. Haragudni akart rá. Ordítani vele, kiröhögni, elzavarni a fenébe, és utána napokig szivatni amiért ilyen gyerekes.  . De nem ment. Nem, ettől a tekintettől képtelen volt rá. Ásított egy nagyot, átkarolta Cast, és közelebb húzta magához. Az angyal először olyan volt, mint egy megszeppent fatuskó, de aztán fölengedett, és úgy simult bele Dean ölelésébe, mintha mindig is így aludtak volna: összebújva.

-          - Most már jobb? – kérdezte a vadász, miután kényelmesen elhelyezkedtek. Castiel forró lehelete csiklandozta a kulcscsontját.

-         - Ühüm – dörmögte Cas álmos hangon. A szeme már csukva volt, amint Dean karjai köré fonódtak, hirtelen megszűnt a szorítás a mellkasában. Az izmai ellazultak, és ő úgy érezte, ennél nagyobb biztonságban még sohasem volt része. Érezte a vadász bőrének kipárolgásait, és ez az illat azt mondta neki: jó kezekben vagy, vigyázok rád.
Szerette volna megköszönni Deannek, elmondani neki, hogy mennyire megkönnyebbült, de a szemei leragadtak, és ő átkerült az álmok ezúttal békés világába.