Istenem, Castiel...

Pár szó: Visszatekintés azokba a napokba, amikor Cas istent játszott. A történet kissé rövid, groteszk és komikus, mivel ilyen napom van. Ámen.

... és Ráfáel, ki, mivel nem kedves nekem, megdöglend vala - fejezte be a beszédet az angyal, aki annyi lelket szlopált be a Purgatóriumból, hogy a geiger számláló is kiakadt a teljhatalmától.
A testvérei eközben lapultak, mint szar a gazban, és a legbátrabbak is csak hallgattak, mint postás  jetiről. Azok után, amit az imént láttak egyikük sem volt beszédes hangulatban.
Az új Isten végighordozta tekintetét a megmaradt angyalokon, elégedetten megdörzsölte az állát, és lelépett.

A Földön volt, és úgy sétált az utca közepén, mint holmi kiskirály. Sőt! Mint Isten. Hiszen az volt ő most, s marad is mindörökké.
- Kijavítom atyám hibáit - mondta ki félhangosan, mire belülről egy alattomos hang felelt neki.
- Hahaha! Majd pont egy olyan, mint te?! Meglásd, észre sem veszed, és már lyukat is rágtunk az agyadba, öcskös... Hihihihi!
Castiel mély levegőt vett, mint aki próbálja visszatartani a hányást, és minden erejét bevetette, hogy elhallgattassa az idegesítő hangokat, akik sértegetni merészelték nagyságát.
- Adok én nektek! - gondolta az új Isten, és tizenöt percig nem vett levegőt.
Tizenöt perc múlva, lila fejjel, de borzasztó elégedetten vette tudomásul, hogy a benne szóló alattomos lelkek hangjai csak nyivákolnak: - Engedj ki! Engedj ki!
- Meglásd, mit kapsz ezért, te felfuvalkodott kis takony! - így a hang, mely először szólt hozzá. Érezhetően sokkal erősebb volt a többieknél.

Később Castiel betévedt egy kávézóba, ahol szóba elegyedett egy kedves pincérnővel. Már épp készült rá, hogy megáldja, ám az áldásra emelt keze magától irányt váltott, és egyszerűen megvakarta az ágyékát!
- HÉ! - förmedt rá a kezdő Isten a hangra, de mivel még mindig a nővel tartotta a szemkontaktust, egyértelműen kínos helyzetbe hozta magát.
- Paraszt! - fintorgott a nő, azzal otthagyta.
- Hihihi! Hehehe! - nevették ki a hangok. - A kicsi isten nagyot puffant. Hehehe! Hihihi!
- Elég legyen! - dörmögte Castiel, miközben átteleportálta magát egy másik helyre. Majdhogynem a világ túlfelére.

- Mi a nyűves...?! - káromkodott az öregember, amikor a ballonkabátos koma megjelent a szekere előtt. A lovak felágaskodtak, orrlyukaik kitágultak, és riadalmukban akkorát rántottak a szekéren, hogy annak kereke kicuppant a sárból.
- Köszönöm, barátom, hogy kihúztál engemet a bajból - lépett az ember az istenhez, és erősen megszorította a kezét. - Isten áldjon érte!
- Én vagyok Isten - felelte kissé dacosan Cas.
- Tán a fejedet is beverted, mi? - pödört egyet a bajszán az öreg. - Ejszen a vak is láthatja, hogy nagyon ellátták a bajodat. De te ne aggódj semmit, majd megisszuk azt a jó finom pálinkát, amit az öcsém hozott, s olyan leszel, mint még sosem.