Száll egy pofon

Pár szó: Igen, tudom, hogy nagyon elhanyagoltam az írást is az elmúlt időszakban, amiért elnézéseteket kérem. (Lehet, hogy ennek a pofonnak inkább az én képemen kéne csattannia :D )
Még nem láttam a legújabb részeket, ezért bocsánat, ha nem vagyok hű a történethez. Az irományt részben EZ A DAL ihlette. Elnézést, amiért ilyen komolytalan lett, de most ez egy ilyen nap


Dean már azon volt, hogy földhöz vágja a telefonját. Már vagy századszor hívta, de ez a tollas kis buzzancs nem vette fel, nem hívta vissza, és az üzenetrögzítője is betelt a vadász először még aggódó, mostanra viszont már inkább ingerült hangvételű üzeneteivel.

"Száll egy pofon a szélben
suhanó szárnyakon..."

Másnap reggel elővette a telefonját, hogy egy újabb próbát tegyen a barátja eléréséért, amikor az hirtelen felbukkant előtte.
- Helló Dean - köszönt Cas, úgy, mintha csak fél órája váltak volna el.
Az idősebbik Winchester érezte, hogy valami kezd felkúszni a torkában, és tudta, hogy az nem éppen a szeretet, amit a legjobb barátja iránt érez.
- Hol voltál? - vetette oda, mintha az egész nem jelentene neki semmit.
- Én, öhm... dolgom volt. Nem nagy ügy...

"Bíborvörös fény ereszkedik reám,
a torkom elszorul és hófehér a szám.
Most jöttem rá, hogy hazudtál nekem, 
még soha senki így nem bánt el velem."


- Na persze - dörmögte Dean, - Nem nagy ügy, mi? Na, és sikerült megoldanod?
Cas egyik lábáról a másikra helyezte a testsúlyát. Nem tudott Deanre nézni, ezért a cipője orrát bámulta.
- Nem igazán - felelte végül.
- Akkor miért nem tudtál felhívni, hogy segítséget kérj? - kérdezte a vadász egyre dühösebben.

"Száll egy pofon a szélben
suhanó szárnyakon.
Nagyot szól, ha célhoz ér az arcodon.
Száll egy pofon a szélben,
előre látható,
a történet végén, mi lesz majd
a csattanó."

Dean felállt az ágyról, közelebb lépett Cashez. Olyannyira közel, hogy az angyalnak épp eléggé kényelmetlen legyen, és ne tudjon máshová nézni. Mondhatni, Dean megpróbálta betölteni az egész látóterét.
- Dean...
- Ha?
- Nagyon közelre álltál.
- Igen, tudom.
- Miért?
- Mert örülnék, ha őszinte lennél hozzám, és végre elmondanád, mi folyik itt.
- Sajnálom, Dean, de nem tehetem.

"Most nem vagyok szelíd, ahogy megszoktál talán,
az utolsó csepp lefolyt a betelt pohár falán.
Most jöttem csak rá, hogy hazudtál nekem,
és észrevétlenül elindul hirtelen
a jobb kezem"

- Áú! - kiáltott fel Castiel, amikor Dean jobb tenyere az arcának csapódott. - Ezt most miért csináltad?
- Mert nem akartam betörni az orrodat - csúszott ki egy apró vigyor a vadászból. - És mert utálom, ha titkolózol előttem. Már ezerszer megbeszéltük, hogy ezt nem csináljuk.
- Igen, igazad van - bólintott Cas, még mindig az egyre pirosodó és feldagadó arcát tapogatva.
- Szóval akkor elmondod, hogy mi a fasz van? - kérdezte utoljára Dean.
Cas megrázta a fejét.

"Száll egy pofon a szélben
suhanó szárnyakon.
Nagyot szól, ha célhoz ér 

az arcodon.
Száll egy pofon a szélben,
előre látható,
a történet végén, mi lesz majd
a csattanó.


Száll egy pofon a szélben
suhanó szárnyakon.
Nagyot szól, ha célhoz ér 

az arcodon.
Száll egy pofon a szélben,
előre látható,
a történet végén, mi lesz majd
a csattanó."