Beyoncé ügynök és Z ügynök kalandjai II. - A király visszatér

FIGYELEM! NYEREMÉNYJÁTÉK: Az alábbi történetben található Monty Python idézetek, illetve utalások első megtalálója jutalomban részesül. Ez egy olyan történet lesz, amit a nyertes ötlete(i) alapján kell megírnom. Az ötlet bármilyen lehet az Odaát univerzumának keretei között! Mondom bármilyen! Még csúnya is :P 
De először is pár szó: Crowley magányos és rosszkedvű, ezért meglátogatja régi partnerét, hogy segítsen neki nyomozni az eltűnt Kelly Klein és Lucifer porontya után. 

Crowley

Crowley érezte, ahogy lefelé húzza valami sötét erő. Már évszázadok óta nem érzett ilyet, de még csak mást se. Érzelmei nem voltak - legalábbis szerette magát ezzel hitegetni. Valami nagyon hiányzott az életéből, és tudta, hogy az nem az előtte ülő Lucifer.
- Szóval te vagy itt a király? - kérdezte gunyorosan mosolyogva.
- Nem elég egyértelmű? - felelt kérdéssel Crowley, miközben kényelmesen fészkelődött egy picit a Pokol Trónján.
- Én ugyan nem szavaztam rád - dugta ki a nyelvét az arkangyal.
- Királyra nem szavaznak - morgott Crowley a bajsza alatt. Gondolatban valahol egészen máshol járt.
Szinte már feszítette a kín. Csak egy kis törődésre, pár jó szóra vágyott, amit sosem kaphatott meg. Hiszen ki lenne az, akire számíthat? Valamelyik démonra? A fiára, akit nemrég végleg elveszített? Vagy talán az anyjára? Pff! Esetleg látogasson el Moose és a Mókus bunkerébe, hogy ők is oltogassák? Vagy Castielhez? Castielhez, aki úgy utálja, mint átlagos gyerekek a spenótot.
De ha jobban belegondolunk, Cas tartozik neki, hiszen nem is olyan rég megmentette az életét. Talán itt az ideje, hogy behajtsa rajta a tartozást, és hagyja, hogy kiszórakozza magát vele.

Csettintett egyet, mire két démon belépett a helyiségbe, és vigyázzállásba vágta magát.
- Uram? - kérdezte az egyik.
- Most elmegyek egy rövid időre. Addig tartsátok szemmel, és vigyázzatok, hogy ki ne menjen - bökött a fejével a leláncolt Lucifer felé.
- Hogy ki ne menjen. Értem - szólalt meg a másik.
- Viszont ha mégis kimenne, vele menjünk? - így az előző.
- Nem, nem! Tartsátok itt bent! - Crowley megtörölte az arcát egy olyan "hülyékkel nem vitatkozom" pofavágással, aztán köddé vált.

Castiel

Ki kellett szállnom a kocsiból. Nem bírtam tovább vezetni. Az út kezdett furcsán viselkedni a szemeim előtt. Már harminc órája vezettem megállás nélkül, és ez már nekem is sok volt. Leálltam az út szélére, leállítottam a motort, aztán kikecmeregtem a szerkezetből, és az oldalának dőlve lecsúsztam a földre. Égő arcomat a kezeimbe temettem, és úgy éreztem, ha lenne hozzá elég erőm, felkapnám az autót, és olyan erővel elhajítanám a búsba, hogy az pályára állna a föld körül.
De nem volt hozzá erőm. Ami azt illeti, ahhoz se nagyon, hogy ülő helyzetben tartsam magam.
Ó, mennyire hiányzott most a bunker kényelme! A tévé...

És ekkor megtörtént az, amire senki sem számított. Bevallom, jelen pillanatban még a spanyol inkvizíciónak is jobban örültem volna, mint az előttem álló démonnak.
Hangosan felsóhajtottam: - Mit akarsz?
- Szép napot önnek is, Beyoncé ügynök! - üdvözölt ez a kurafi, én pedig már ott tartottam, hogy minden méltóságomtól búcsút véve, zokogva fogok bekúszni a kocsi alá.
- Szarul festesz, partner! - Crowley leguggolt mellém, és én valami hideget éreztem az arcomon. Egy üveg hideg sör volt a kezében, és éppen arra készült, hogy a homlokomhoz nyomja.
- Mit csinálsz? - húzódtam el tőle mérgesen összevont szemöldökkel.
- Gondoltam, talán jólesne valami frissítő - vonta fel a szemöldökét a pokolfajzat. Minden kedves gesztusa ellenére, láttam a szemében azt a gúnyos csillogást, ami úgy irritált.
De a hideg nagyon hívogatott. Ugyan nem éreztem rendesen az ízeket, de elvettem Crowley kezéből az üveget, és égő homokolhoz szorítottam.
- Ha leöblítetted a torkod, szállj be a kocsiba. Én vezetek.
Nem volt erőm ellenkezni. Egy hajtásra megittam a sört. Nagyon jól esett a hideg.
Ezután tántorogva bemásztam az anyósülésre, és Crowleyra néztem.
- A nő után kutatsz, igaz? - kérdezte, én pedig bólintottam.
- És tudod, merre van? - jött az újabb kérdés, mire megráztam a fejem.
- Sejtettem - jelentette ki a démon. - Sosem voltál jó a nyomozásban, partner. Itt az ideje, hogy Z ügynök átvegye az irányítást.

Ahogy járt az autó, az én fejem újra és újra a mellkasomra bukott. Még félálomban is láttam, hogy Crowley milyen pillantásokat vet rám. Nem lett volna benne köszönet, ha a következő pislogásnál nem ragad le a szemem...

Crowley

- Jaj, de kis cuki vagy amikor alszol! - jegyezte meg félhangosan Crowley, mikor az angyal légzése lassú szuszogássá alakult. Az álla a mellkasát érte, és a feje minden egyes kanyarnál másik pozícióba helyezte magát.
- Nem gondoltam volna, hogy túl sok minden van a fejedben, amire hatna a gravitáció - folytatta a magányos párbeszédet a Pokol Királya.
- Tudod, nem is vagy te olyan unalmas, mint amilyennek mutatod magad. Csak a karót kéne kihúzni a seggedből, és egész jófej lennél. De hát te nem vagy egy Dean, akármennyire is próbálsz rá hasonlítani... Kár, hogy csak a rossz tulajdonságait vetted át.
Egy darabig nem szólt semmit, Castiel pedig még mindig aludt. Borzasztóan ki volt merülve.
Nem tudta merre mennek, nem tudta, hol van Kelly, de nem is érdekelte. Most nem azért van itt. Különben sem úgy fognak a nyomára bukkanni, hogy vezetik ezt a roncsot. De hát az angyalnak semmi érzéke nem volt a nyomozáshoz. Itt a földön, elapátlanodva, elárulva ő sem ért többet, mint akárki más. Az ereje is megcsappant, és újabban inkább szánalmat érzett iránta, mint gyűlöletet, vagy irigységet.
- Tudod, nem te vagy az egyetlen, akinek problémái vannak - szólalt meg Crowley, mintha a gondolatait Cas is hallotta volna. De Cas nem hallott semmit. Ő csak szuszogott, és dülöngélt, mint egy rongybaba.
- Az anyám egy igazi ribanc. Vagy boszorkány - ahogy tetszik... - folytatta a démon. - Mióta csak megszülettem, azon van, hogy keresztbe tegyen nekem, és hogy fájdalmat okozzon. Még a fiamat is képes volt elvenni tőlem! A fiamat, aki gyűlöl engem! - itt elcsuklott a hangja.

Csak néhány perc elteltével folytatta: - De mit is tudsz te erről? Neked van családod. Van hova hazamenned, és vannak, akik szeretnek téged. Azt ne mond, hogy átérzed a gondjaimat, hiszen az angyalok kitaszítottak maguk közül. Az nem ugyanaz. Ők ugyanolyan érzéketlen szörnyetegek, mint amilyen te is voltál, mielőtt a Winchestereket választottad helyettük.
- Nekem nincsen senkim! - fakadt ki Crowley. - Senkim! Érted? Csak te és az a két majom! És nem fogom hagyni, hogy szarba se vegyetek. Megmentettelek, Castiel, és te tartozol nekem!

Castiel
-... megmentettelek, Castiel, és te tartozol nekem!
Ez volt az első mondat, amit felfogtam. Alvás közben is érzékeltem, hogy Crowley képtelen befogni. - Mit akarsz, mivel engeszteljelek ki? - kérdeztem álomittasan.
Ekkor felém fordult, és olyan riadtan nézett rám, mintha bármelyik pillanatban elpusztíthatnám. Pedig tudnia kellett, hogy nem vagyok jó formában.
-  Mióta vagy ébren? - kérdezte.
-  Öt egy egész hattized másodperce. Miért?
- Semmi - láthatóan megkönnyebbült. - De ha már a kiengesztelésről beszélünk, beülhetnénk abba a bárba - bökött a hüvelykujjával egy világító feliratokkal teli épületre.
Nem szeretek sötétedés után bárokba menni Dean nélkül, de ha ezzel lerázhatom Crowleyt, akkor megteszem. Inkább állom a bámuló tekinteteket, és a szellemkezek fogdosását a porhüvelyemen, mint ki tudja mennyi ideig furikázni és nyomozni a démonnal, aki nálam egyértelműen sikeresebb vadász lenne, és akire féltékeny vagyok emiatt.
- Azt akarod, hogy meghívjalak valamire? - kérdeztem.
- Az jól esne - leállította a motort, csettintett egyet, és a következő pillanatban egymás mellett ültünk a bárpultnál.
Természetesen a lehető legfurcsább, legjobban kicicomázott pohárban felszolgált méregdrága italt rendelte. Én megnéztem, mennyi pénz van még a tárcában, és rendeltem egy pohár vizet.
Ekkor egy férfi nekem csapódott hátulról, és minden áron össze akart fogdosni, és rábeszélni, hogy menjek át vele a szomszédos motelbe.
Láttam, hogy részeg, és nem akartam vele durva lenni, de próbáltam határozottnak látszani, amikor a tudtára adtam, hogy nem vagyok érdekelt az ügyben. Crowley eközben egy szót sem szólt, csak bámult rám.
A férfi elment, és én épp számon akartam kérni, hogy miért nem segített, amikor a férfi a vállamra tette a kezét, és masszírozni kezdett.
- Ugyan már! A pasid biztos nem bánná, ha egy órácskára magára hagynád, és ...
- Nem a pasim - mondtam szárazon. - Nem állok vele semmiféle kapcsolatban.
- Akkor nincs miért aggódnod - a férfi tovább masszírozott. Dühösen meredtem Crowleyra, aki még mindig nem szólt semmit. Igyekezett fapofát vágni, de én beleláttam a lelkébe, és tudtam, hogy belül majd' megszakad a röhögéstől.
Az idegen keze a mellkasomra tévedt, és nekem ekkor telt be a pohár. Leráztam magamról a kezét, megfordultam, hogy vele szemben legyek és olyanlyan szúrósan néztem rá, amennyire tudtam. Baljóslatúnak szánt halk hangon így szóltam: - Vedd le rólam a kezed!

Ám láthatóan ez nem hatott rá, mert megpróbált ott is hozzámérni, de mielőtt megtörtént volna a kettős katasztrófa - hogy ő megmarkol, én pedig tőből letépem mindkét karját - Crowley felállt a székéről.

Crowley 

A démon otthagyta a kiürült poharát, és felállt a székbről, hogy Castiel, és az őt molesztálni készülő férfi közé álljon. Legalább másfél fejjel alacsonyabb volt nála, de tudta, hogy a vörösen izzó szemekkel erőfeszítés nélkül is képes lesz megvédeni Cas ártatlanságát.
- Most már vedd le róla a mocskos kezedet, Ricky. - mondta, majd a szemei hirtelen vörösre váltottak. - Ő az enyém, megértetted?!
De a Ricky nevű fickó túlságosan részeg lehetett ahhoz, hogy megijedjen, ezért csak egy lépést tántorgott hátra, miközben ismét Casre emelte kancsal tekintetét, hogy szitokáradattal feleljen a visszautasításra:
- Az ördög bubózzon meg, te szukafattya! Törlöm beléd a lábamat! Hörcsög volt az a jó anyád és az apád fókabajszú ganajtúró!
Még beintett nekik aztán lelépett. Crowley szembefordult Castiellel és rávigyorgott.
- Nem vagyok a barátod - mondta duzzogva az angyal, aztán elfordult tőle.
- Valami olyasmire számítottam, hogy "köszönöm" - rázta a fejét a démon. Már képtelen volt levakarni a vigyort az arcáról.
Cas morgott valamit, ami akár egy köszönöm is lehetett, aztán dühös képpel bámult maga elé.

Castiel

- Elégedett vagy? Mehetünk végre? - kérdeztem. Pontosan az iménti helyzet volt az, amit igyekeztem elkerülni, de az ilyen bárokban mindig megtaláltak az ilyen őrültek. Szerencsére, amikor Dean is velem volt, egyetlen pillantással mindig elzavarta ezeket a kéretlen elemeket. Nem tudom, hogy tudott olyan félelmetes pillantásokat küldeni feléjük, de én is meg akartam tanulni.
- Mondjuk - Crowley még mindig vigyorgott. Láthatóan jól szórakozott a kínos helyzeten, amibe belekerültem. - Mára elég volt a mókából, Cassy.
- Ne hívj így - vetettem oda, de mintha meg sem hallotta volna.
- Már késő van, ideje lenne hazamenned a majmaidhoz, és kipihenni magadat.  - mondta valami egészen új hangnemben, amit még sosem hallottam tőle. Oldalra biccentett fejjel néztem rá.
- Mi van? Itt van a Winchester rezidencia alig egy mérföldre.
- Mi? Te hazahoztál? - förmedtem rá. - De... de... de...
- De... de... de... - figurázott ki aljas módon. - Egyedül nem mész semmire. Még egy részegtől is én mentettelek meg. Nyomozni meg kicsit sem tudsz. Menj csak haza, és pihend ki magad. Aztán, ha készen állsz, hogy elkapjuk a csajt, csörgess meg. - kacsintott.
- Nincs meg a számod - mondtam diadalmasan.
- Dehogy nincs. Elmentettem a telefonodra, amikor aludtál, partner.

Megráztam a fejem és elindultam a kijárat felé. Az ajtónál még hátrafordultam, vetettem egy pillantást a bárpultnál ülő démonra, és valami érthetetlen okból engedtem felé egy féloldalas félmosolyt, és még intettem is neki. Ő válaszul a szájához emelte a kezét, nyomott bele egy csókot, a tenyerét leengedte, és úgy tett, mintha felém fújt volna valamit. Már találkoztam ezzel a mozdulattal, és csöppet sem voltam elragadtatva, hogy ezt csinálja. Szemforgatva fordultam vissza az ajtóhoz, és amilyen gyorsan tehettem, otthagytam a helyet.

Crowley

A Pokol Királya még pár percig nézte az ajtót, amin keresztül egyetlen majdnem-barátja távozott. Talán kicsit túlzásba esett azzal, hogy csókot küldött neki. Lehetetlen volt kiigazodni Cas emberi ismeretein. De nem bánta. Az a fej, amit az angyal vágott, mindent megért. Az meg, hogy visszafordult, már önmagában is siker volt. Talán mégiscsak eljutottak hozzá a szavai miközben húzta a lóbőrt, talán csak megértette, hogy Crowley nem olyan szemét, mint amilyennek gondolta. Akárhogy is, a Pokol Királya igazán pompásan érezte magát ezen a napon.

És amikor visszatért a Pokolba, meglepetésére Lucifert és a két őrt is helyén találta.